Probléma van a nemi szervemmel?
Eddig semmi problémám nem volt vele, csak az interneten sokmindent összeolvastam, ami kicsit beparáztatott.
Szóval kiskoromban meg lettem tanítva rá, hogy mosakodásnál a fitymát le kell húzni, és a makkot meg kell mosni. Ezt sokáig csináltam, de aztán kb. 10 évig elhanyagoltam. Észrevettem, hogy megjelent egy kis váladék, ezért újra elkezdtem hátrahúzni a bőrt fürdésnél. Ez eleinte nehezen ment, sőt, egyáltalán nem. Minden nap csak addig húztam vissza, amíg tudtam. Pár héten belül már könnyen hátra tudtam húzni, és a rendszeres tisztálkodás után a váladékozás is teljesen eltűnt.
Nem itt van a probléma szerintem. Az aggaszt inkább, hogy a makkom nagyon érzékeny ha hozzáérek, vagy erős vízsugár éri. A mosást úgy oldom meg, hogy finoman folyatom rá a vizet. Tudom, hogy a fitymámat jobban is le tudnám húzni, de a makkom érzékenysége miatt nem merem. Olvastam, hogy egyes férfiaknál szabadon van a makk, és ez teljesen természetes, de számomra ez elképzelhetetlen. Vajon ez valamiféle rendellenességre utal? Vagy csak azért van mert nagyon sokáig nem volt szabadon?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Kedves 2es! Visszahúznám én, ha a makkomnak nem fájna a külvilág...
Azt kihagytam a kérdésből, hogy merevedéskor sem bukkan ki, valakinek meg igen.... ez baj lehet? Eddig nem tapasztaltam problémát, sosem fájt, vagy feszült, vagy ilyesmi... viszont nem is közösültem még
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Teljesen normális fütyid van.Ha rákeresel antik fallosz ábrázolásokra :csomó olyat látsz mint a tiéd.
Az érzékenység is kifejezetten jó.
Csak meg kell értetni a partnereddel: ne b...sa közvetlenül a makkod.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!