Spermából gomba? Gombás, bakteriális fertőzés?
Előre szólok, hogy ez a poszt igazán undorító, és kérem ne ítéljen el senki, nem vagyok sem igénytelen, sem rendetlen.
Kb 2 éve van egy visszatérő problémám. Ejakuláció után fájdalmas égető érzést érzek a húgycsövemben, néha a fenekemnél is, de ezt leszámítva is van egy égető/csípő érzésem.
Felkerestem a háziorvost, ott kaptam kenőcsöket, tablettát, akkoriban volt barátnőm, ő is kapott gyógyszert, kenőcsöt. Voltak piros pöttyök is a makkomon, ezek elmúltak. Viszont az állandó enyhe égető érzés és az erős intenzív szintén égető érzés ejakuláció után nem múlt el, igaz ez utóbbi nem mindig jelentkezik.
Felkerestem egy urológust, ott mindenre adott gyógyszert. Adott bakteriális/gombás fertőzésre is gyógyszereket, azt mondta nekem, már a legerősebb nemi betegség elleni gyógyszereket is beszedtem. Volt antibiotikum kúrám is. Semmi nem változott. Konkrétan elküldött, hogy ő ezzel nem tud mit kezdeni.
Ezután megkerestem egy magánorvost, aki szintén azt mondta, hogy nem tud mire gondolni, lehet maradtak baktériumok a szervezetemben, próbáljunk meg egy háromhetes antibiotikus kúrát, de utána nem tud mit tenni. Nem változott semmi. Többen is mondták, hogy pszichológiai okai vannak, akkoriban eléggé összedőlt életem, de nem akartam ennek hinni. Viszont később ahogy mondtam, habár volt állandó kellemetlen érzés, az ejakuláció utáni éles fájdalom eltűnt, de ettől nem mondhatnám, hogy olyan eszméletlenül élvezetes, hogy állandóan kellemetlen érzésem van.
És akkor itt jön valami egészen elképesztő. Naponta maszturbálok, zsebkendőbe, azt bedobom asztalom alatti kukába, amit rendszeresen ürítek. Nos egyik alkalommal, amikor kiakartam dobni egy csokis papírt, láttam, mintha valami fülpiszkáló ágaskodna ki. Mondom én semmi ilyet nem dobtam bele. És ahogy megnéztem, egész elképesztő volt. Az egész kukám benőtte ilyen fehér gomba. Undorító volt.
Rákerestem, de semmi értelmeset nem találtam, csak ezt a képet, így láthatjátok mi tárult elém: [link]
Ez természetes, és azért volt mert egy zárt kuka és gyakrabban kellene ürítenem (sosem várom meg egyébként, hogy tele legyen), vagy ez azért erősen utal arra, hogy valami van a szervezetemben, aminek nem kéne ott lennie. Ebbe a kukába kb. spermás zsepiken, taknyos zsepiken és csokis papírokon kívül semmi nem kerül. Ezután erre jobban oda figyeltem, és arra lettem figyelmes, hogy még régen ezek a zsebkendők simán összeszáradtak, most ilyen sárgás koszos, földszagú az egész. Tudom, hogy nagyon undorító, csak már 2 éve ezzel szenvedek és próbálok oda figyelni mindenre, hátha valami előre vinne. Érdemes lennem újra menni egy kört egy másik urológusnál? Másnak voltak hasonló tapasztalatai? Mi lehet ez és hogy tudok megszabadulni tőle?
Egyébként két éve nem élek nemi életet.
Félig igen.
Nem tudok mélyen a pénztárcámba nyúlni, mert nincs hova. A doktornőt az általad említett intézetben már nem is találtam, csak máshol, ahol egy alkalom 22 000. Ezzel nem is lenne probléma, csak eddig tapasztalataim alapján, sosem jutunk sehova és csak kidobál a pénzt, az utazgatásról nem is beszélve, mert nem vagyok budapesti.
Kezdésnek meg kéne állapítani, hogy gombás fertőzésről van-e szó vagy sem. Ezt egy sima orvos miért nem tudja kideríteni, nem lehet ezt semmilyen teszttel kimutatni? Akkor kipróbálhatnám a candida diétát, meg ez a grapefruit csepp is jöhet, bár nem nagyon hiszek az ilyen kuruzslásokban, meg házi patikában.
Ezeket a kérdéseket nem inkább a sima orvosoknak kéne feltenned, hogy miért nem képesek gyógyítani amikor annyit tanultak rá? Mi ezekre honnan tudnánk válaszolni?
Amúgy meg ha gomba nőtt ki a szemetesedből szerintem már nem az a kérdés hogy gomba-e, de az a minimum, hogy napi fertőtlenítés és a ruháid kifőzése meg mindent lefertőtleni körülötted! Ezzel már szerintem így is rengeteg időt elpazaroltál a semmibe! Fizesd ki azt a 22 ezret és fejezd be a kifogások keresését, szerintem itt kezdődik minden problémád, hogy a hozzáállásod tipikus szerencsétlen szenvedő magyar! Nőlj fel a feladathoz, és kezd el magasabb szinten kezelni a problémádat, különben az életben nem szabadulsz meg a nyavajáidtól!
Na én aztán k**vára nem vagyok a tipikus szerencsétlen szenvedő magyar, aki fél, hogy leesik a világszéléről, ha el kell hagyni a városát, ezt kikérem magamnak.
Én az orvosoknak is felteszem ezt a kérdést. Két év ki be járok 2-3 problémával az orvosokhoz. Az egyik ez, a másik füldugulás, a harmadik gerincferdülés. Kb az összes szakrendelésen végigküldözgettek, voltam majdnem már mindenhol. Allergológián, füll-orr gégészeten, urológián, belgyógyászaton, ortopédián, kardiológián, infektológián, volt hogy 8 órát ültem egy nap a kórházban és az összes kellemetlen vizsgálatot szó nélkül végigcsináltam. Csak tudod, semmi nem javult. Megy az idő, rohadok a kórházba és semmi nem javul, közbe van életem is, tudod elég fárasztó, így néha "szüneteltetem".
Láthatod, két éve van a problémám, de még most sem nyugodtam bele és keresem az új lehetőségeket.
Egyébként, nagyon pedáns vagyok. Rendszeresen tisztálkodom, rendet tartok, porolok, porszívózok, mosok, kiviszem a szemetet, nem tudom mi történhetett.
Nem kifogásolok, nincs pénzem. Nem keresek még, fiatal vagyok, a szüleimre vagyok támaszkodva, egyetemista vagyok, még nem végeztem.
Egyébként pedig, azóta meggondoltam magam is lehet kérek időpontot, bár ez sem garancia semmire. Te is egy idegen vagy, aki leír valamit.
Itt mindenki idegen, te is. Ettől függetlenül próbál az ember segíteni, csak a poén az, hogy az emberek ide inkàbb panaszkodni járnak fel, ha valaki okosat szól (mármint tényleg okosat) akkor a többség csak okoskodik tovább büszkén és ignore, hogy mentséget találjon magának miért nem teszi meg, amit lehet nem olyan hülye egy idegen javasolt nekik! Aztán egy másik kérdésben megint felteszik ugyanazt a problémàt, panaszkodnak, ott is el lesz neki mondva ugyanaz csak másképp,... a kérdezőkbsokszor maguk pörgetik tovább a sajàt ördögi körüket. Csak ennyit akartam mondani.
Ha meg fiatal vagy, és a szüleidre támaszkodsz, akkor talán ideje lenne végre szólni is nekik, mert talán segítenének. Nem ciki! Sokkal cikibb, ha tovább szenvedsz így ebben az állapotban, miközben ők még segíthetnének anyagilag!
De amúgy hogy szedted ezt a nyavalyát össze?És az akkori barátnőd azóta rendben van?
Én nem keresek mentséget, hogy miért ne. Könnyű kitalálni, hogy nem szívesen élném le így hátralévő életem, pláne hogy kb. szexuális életem is élvezhetetlen így.
Én elmentem orvosokhoz, beszedtem gyógyszereket, csináltam amit kellett, mindenhova elmentem ahova mondták. Még pszichiátriára és pszichológushoz is elmentem. Megjegyzem, ez előbbinél kb leszedálásra alkalmas nyugtatókkal akartak tömni, minden ok nélkül.
A szüleimre ebben nem lehet támaszkodni. Tudnak róla. Majd elmúlik. Csak beképzelem magamnak. Nem megyünk pestre, mert az messze van. Na ők olyan magyarok, mint akikről írták.
Nem tudom hogy szedtem össze. Igazából még barátnőm sem volt, mikor évente egyszer-kétszer volt ilyen alkalom, hogy ejakuláció után órákig erős égető vizelési ingerem van, de nem tudok pisilni. Viszont ahogy írtam, évente 1-2 alkalom volt ilyen, elmúlt, utána évig újra nem történt meg. Aztán lett barátnőm, ott sem volt rosszabb jó ideig. Aztán egyszer csak 2017 végén egyre gyakrabban fordult elő ez a jelenség, majd jöttek a kiütések, akkor már általánosságban is fájt. Onnantól történt, ami történt. A gombás fertőzésre adott kenőcstől, meg gyógyszerektől elmúltak a kiütések viszont azóta mindig kellemetlen. Nincs olyan, hogy ne éreznék egy enyhe égető érzést. Valamikor rosszabb. Akkoriban minden ejakuláció után volt fájdalmam, abba is hagytam az önkielégítést fél évig nem mertem magamhoz nyúlni, sem mással lefeküdni. A barátnőmmel szakítottunk, gondolom valahol ez is közre játszott.
Ez ideáig abban hitben voltam, hogy akkor biztos pszichológiai, mert mindenki ezt beszélte belém. De hiába lett egyre ritkább, ez az ejakuláció utáni fájdalom és hiába "tudok" újra önkielégíteni, nekem senki ne mondja, hogy ez normális. Plusz le sem merek feküdni másokkal, mert mi van ha nem csak beképzelem, hanem valami bajom van és másokat is megfertőzök. Így párkapcsolatra sem lehet alapozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!