Miért kell szinte napi szinten megszégyeníteni, mert "hogyan megyek"? Ráadásul frlnőtt embereknek is?

Örökletes csipóficam, amit kiskoromban nem kezeltek valamiért. Plusz nagyfpkú gerincferdülés, meg lúdtalp.

Ezért néha kattog a csipőm, meg kacsázva megyek.

A legjobb "reggel 10 órakor be vagy rúgva, hogy így mész, én Nagymama vagyok, hát nem szégyelled magad, vagy drogozol"? Egy 80 éves vénasszony.

50 éves férfi, "levideózhatom hogyan mész, felrakom Facebookra, mert egész Amerikában nem láttam ilyet".

Vagy jönnek utánam az 55 és 58 éves szomszédaim és "ne tekerd nem bicikli", meg hasonlók és úgy vihogtak, hogy a szomszéd városba elhallatszik.

A "mi van rosszul vagy", "miért mész így"-től meg sem lepődöm.

Meg apám szólogat be folyton, pedig az ő családjától örökölte. Folyzon gúnyolódik, meg a seggemet bámulja, meg röhög. A mi Julikánk ment így, meg a Józsika (közmunkás fogyi akihez akart adni) is megmondta, hogyan mész.

Meg utánam röhögnek az utcán az mindennapos.

Komolyan ezt kell tenni, mikor annyira nem is durva? Vannak ennél sokkal rosszabbak is, jó jogy tudok menni... Szánalom.