Borderline vagy elkerülő személyiségzavar?

Lehet valaki mindkettő?

Elmondom a tüneteim. Nagyon félénk vagyok, nem barátkozok senkivel. Attól félek, hogy bárki beszól nekem, kinevet. Ha valakit mosolyogni vagy nevetni látok az utcán, egyből arra gondolok, hogy rajtam nevet. Nagyon félek kimozdulni, még a boltba is ha el kell mennem, egy órát minimum készülődöm, de lehet több idő is. A tükörben nézegetem magam, hogy nézek ki. Rettegek attól, hogy kinevetnek. Nem azért nézegetem magam, mert cicababa vagyok, attól távol állok. Csak nem akarom, hogy bármi hibát találjanak bennem.

Útközben pedig arra gondolok, hogyan köszönjek, hogyan viselkedjek. Nem akarom magam szégyenbe hozni.

Kényszerbetegség és kényszercselekedeteim vannak. Minden nap sok időbe telik ezeket végrehajtani. Attól függ, mennyire szorongok.

Nehezen tudok figyelni másokra. Mindig elkalandoznak a gondolataim. Akit szeretek, arra rátapadok, mint egy pióca. De ha megsért, képes vagyok utálni, gyűlölni. Pedig igazából nagyon szeretem.

Sokszor elgondolkodom ki vagyok, mit szeretek.

Félek bármit csinálni, elvárom más mondja meg mit csináljak, mert magamtól néha nem érem fel ésszel.

Mielőtt bárki megkérdezné hány éves vagyok, elmondom, hogy 26. Így ezekből a dolgokból kevés olyan dolog van, amit észre lehet rajtam venni. A szégyenlőség, a bátortalanság, az önértékelési dolgokat látják, de a kényszerbetegséget azt eddig sikerült eltitkolnom mások előtt.