Emlékezet-kihagyás? Szimpla figyelemhiány miatt nincsenek meg dolgok? Eltűnt tárgyak házon belül? HELP
Sziasztok!
Legeslegelőször is: komoly kommenteket várnék. Amit leírok, megtörtént velem és nem tudom már lassan mire vélni a dolgot.
Szóval. A memóriám sokszor szeret "játszadozni" velem. Van, hogy egy perc után nem tudom, mit csináltam, máskor évekre megmarad egy-egy emlék teljesen tisztán, részletesen. Eddig ebből nem voltak nagyobb gondjaim, de mostanság rövid időn belül történt velem furcsa dolog.
Úgy másfél hete a buszon hazafelé tartva még láttam a pénztárcám a táskában. A helyemnek köszönhetően csak én férhettem hozzá, nem esett ki, tehát haza kellett hoznom. A buszról látott pillanatkép az utolsó emlékem róla - itt filmszakadás, azóta a tárcám sehol sincs. Eltűnt, konkrétan.
Ma, a ruhásszekrényemben vállfáztam. Emlékszem, hogy fogtam a kezemben a vállfát, majd csekkoltam a telóm (üzenetem jött) és mikor kerestem a vállfát sehol nem volt. Nem emlékszem rá, hova tettem le. A szobából nem mentem ki. A családom többi tagja sem találja azt a vállfát a szobámban. Mintha köddé vált volna.
Kezdjek aggódni az emlékkihagyások miatt? Normális ez? Hogy tűnhettek így el a dolgaim?
Ez egészségi kérdés, és pl. lehet meszesedés.
ORVOS!
#1 A nem-emlékszős dolog annyira nem aggaszt, hisz eddigi életemben mindig is feledékeny voltam, inkább az a dolog zavar, hogy nyomtalanul eltűntek ezek a tárgyak. És ötletem sincs, mi lett velük.
#2 Ajaj, tényleg lehet ilyesmi baj? Nem gondoltam, 16 éves vagyok, de szerintem ha folytatódik a dolog akkor elmegyek egy dokihoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!