Mitől lehet, hogy hiába vitaminozom magam, és táplálkozom úgy, ahogy a nagykönyvben: a körmeim foltosak és törnek, a hajam törik és hullik, utóbbi években egyik betegségből a másikba esem?
A fogaim is csak romlanak, pedig mosom rendesen, és gyümölcsön kívül nem eszek egyszerű szénhidrátokat.
A lábaim hajlamosak begörcsölni.
Időnként vannak hasmenéses-puffadós epizódok, amivel már voltam gasztroenterológusnál, aki annyit mondott kikérdezés és pusztán fizikális-betapintós vizsgálat után, hogy semmi bajom.
Állandóan fáradt vagyok (két éve már).
A pm hormonok a labor szerint rendben vannak...
Egyébként kevés szénhidrátot eszem, sok rostot, ezeket is változatosan (hajdina, tönköly/durum, zab, köles, kender).
A fehérjét is változatosan viszem be (csirke, hal, marha, máj, tojás, sajt, túró).
Zöldségeket imádom, minden nap eszem több félét nyersen / párolva. A gyümölcsöket detto, és mivel kertem van, szezonálisan frissen tudom enni őket.
Ritkán fogyasztok alkoholt (kevés sört), viszont egy kávét mindennap megiszom.
Szedek külön B-komplexet, C-vitamint, E-vitamint, szelént, vasat, jódot, cinket, magnéziumot, méghozzá már többszörös dózisokban - azóta kicsit javultak a körmeim legalább.
Mi lehet a baj?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!