Orvosok/ ápolók/ mentősök. Ti hogyan álltok a beteghez?

Hát én felnőttekkel dolgozom, és van, akit nagyon sajnálok, és van, akit annyira nem (például amikor a hasnyálmirigy-gyulladásos a tilalom ellenére lejárt zabálni és cigizni, annyira nem tudtam sajnálni, pedig többször el lett neki mondva, hogy az életébe kerülhet, vagy a mérhetetlen cukros jött cukorbeállításra, és folyton zabált, alig bírtuk lehozni a cukrát mérhető tartományba, és hiába könyörögtél neki). Ettől függetlenül igyekszem szem előtt tartani azt, hogy ne ítélj, amíg a másik cipőjében nem jártál, és amikor ott van előtted kiszolgáltatva akár jó ember, akár rossz ember, egy kicsit mindenki megsajnálja a másikat. Van 1-2 emlékezetes beteg, akit mondjuk intenzív osztályra adunk át, vagy ügyeletben látom, azokat megnézzük kíváncsiságból, hogy mi lett velük, miután tőlünk elmennek. Amúgy összességében mindenkivel kapcsolatban az cél, hogy jól legyenek.

Nos! Legbelül minden beteg sorsa megérint egy kicsit, de en ennek ellenere rutinosan banok velük. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok velük kedves, vagy hogy ugy banok velük mint a kutyakkal, csak egyszerüen teszem a dolgom az nelkül, hogy sajnaljam öket. Otthon, munka utan persze sokat gondolkodom rajtuk, de ott valahogy nem foglalkozom ezekkel az erzesekkel.

főleg 50 fölöttiekkel dolgozom naponta, ápolom őket, először kedves vagyok velük, de a nem kapom vissza a kedves hangnemet akkor kimért rutinosra váltok, és utálom azokat a betegeket akik azt hiszik, hogy a hiltonba vannak, és azthiszik, hogy a cselédjük a nővér

Kösz