Mit lehet ilyenkor csinálni? Félek. Valaki tapasztalt már hasonlót?
Figyelt kérdés
14 éves koromban derült ki, hogy szívritmuszavarom van mert magas volt nagyon a pulzusom. Kaptam rá gyógyszert amit évekig szedtem de aztán abbahagytam és már kontorllra se járok kb három éve. Semmi gond nem volt ezidáig. De most se tudom eldönteni, hogy már én beszélem magamba a rosszullétet és a félelmemmel hozom elő vagy amúgy is lenne. Időnként azt érzem, hogy olyan mintha valami folyna a szívemben és olyankor kicsit mintha szédülnék vagy nem lennék jól, meg kell fognom valamit de nem biztos, hogy elesnék ha nem tenném. Nem ver gyorsan ilyenkor csak más. Ez megijeszt nagyon. Az előbb olvasgattam de nem találtam erről semmit csak a ritmuszavar tüneteiről és eddig nem tudtam, de az is tünet, hogy a ritmuszavar alatt sok vizelet ürülhet ki. Az elmúlt 2-2,5 órában körülbelül háromszor vagy négyszer volt ilyen furcsa rossz érzésem és annyira kellett pisilnem, hogy már fájt a hasam és sok is jött, pedig 2 óra előtt voltam utoljára. Nem tudom mi okozhatja ezt és mit lehet tenni akkor amikor rosszul érzem magam. Dolgozom és a munkahelyemen is állandóan attól félek, hogy rosszul leszek és elvisz a mentő, de már nem csak ott hanem szinte bárhol. Ez nem normális. Lehet, hogy annyit stresszelek rajta, hogy előhozom magamnak a tüneteket pedig próbálok arra gondolni, hogy jól vagyok és nincs semmi bajom. Kértem időpontot a kardiológiára de csak 2 hét múlva fogad az orvos. Addig mit csináljak? :( Valaki tapasztalt már hasonlót? Szerintetek mit lehet ilyenkor csinálni?2017. ápr. 27. 16:43
1/3 A kérdező kommentje:
Ja, és most 21 éves vagyok.
2017. ápr. 27. 16:43
2/3 fujtato banan válasza:
Semmit ne csinálj,nincs rá megfelelő gyogyszer
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!