Apám cukros, hiányzik mindkét lába, és fél szemére már alig lát. Durcás lett, két napja nem eszik, nem szedi a gyógyszereit és senkihez sem szól. Látom, hogy egyre rosszabbul van. Holnap dolgozni kell mennem, mit csináljak vele?

Az a baj, hogy nem hajlandó megszólalni sem. Bármit mondunk úgy megy el mellettünk, hogy majdnem fellök.Egyszerűen nem hajlandó szóba állni senkivel.

Ha kihívom hozzá az ügyeletet, akkor még jobban el fog mérgesedni a helyzet, tartok attól, hogy még az orvost is elhajtaná, vagy megütné, annyira makacs, önfejű, és teljesen belemerült az önsajnálatba. Édesanyám most lett beteg. Eddig ő ápolta apámat, ki volt teljes mértékben szolgálva. Most, hogy édesanyám beteg lett, és én ápolom anyut, nincs annyira körbezsongva. Elláttam mindennel, amire szüksége volt, de most nem ő volt az előtérben. Megszokta, hogy még egy pohár vizet is anyám töltött neki, holott az ilyen egyszerű dolgokban azért el tudta volna látni magát, és sokszor el is látta, amikor volt hozzá kedve.