Veletek is volt olyan, hogy piálás után megemelkedett a pulzusotok?
Figyelt kérdés
Tegnap reggel felkeltem háromnegyed hatkor, elmentem suliba, már suliba is fáradt voltam, délután kicsit ledőltem pihenni, mert este mentem buliba. Aludni nem aludtam, csak pihentem. A buliba ittam, pont annyit, hogy jól érezzem magam és hogy a gátlásaim eltünjenek. Reggel ötkor aludtam el, de két óra arra ébredtem, hogy nagyon ver a szívem. Nem is rudtam visszaaludni, próbáltam lenyugodni.
Veletek volt már hasonló? A fáradság miatt volt vagy közrejátszott az is, hogy keveset iszom (vizet). Azóta már jobban vagyok, de nem tudjátok, miért van ez vagy mit lehet tenni, hogy megelőzzem? A válaszokat előre is köszönöm, idióták kíméljenek.
2016. febr. 27. 11:07
1/4 anonim válasza:
Nekem is volt már ilyen, sőt, orvosilag közismert dolog a "holiday heart", ami azt jelenti, hogy bulizás után, pont az általad felsorolt dolgok miatt (fáradtság, bulizás, alkohol, kevés folyadék és kiszáradás) bizonyos szívritmuszavarok léphetnek fel. Egyébként az alkohol önmagában emeli a pulzusszámot, ha még emellé hozzá veszed, hogy erős vízhajtó hatású is, és nem pótlod az elvesztett folyadékot, akkor ennek ez lesz az egyenes következménye... A megoldás is egyszerű: ne bulizd magad szét, ha fáradt vagy, ne igyál sokat, és mindig pótold bőségesen a folyadékot, ha máskor nem, hát lefekvés előtt igyál egy csomót!
2/4 anonim válasza:
Mármint lefekvés előtt egy csomó vizet igyál természetesen, ne alkoholt! :D
3/4 A kérdező kommentje:
Igen, köszönöm szépen. Amúgy nem vagyok az a nagy parti-állat, azért is ijedtem meg, mert ilyen még nem fordult elő, de köszi a tanácsot! :)
2016. febr. 27. 15:14
4/4 anonim válasza:
Persze, mindenkinek megemelkedik piálás után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!