Ez valami szegény családi háttér okozta lelki betegség?

Szegényen nőttem fel, olyan dolgokra is vágyakozni kellett, ami más családban alap. Két farmerem volt, az egyik hónapban az egyiket, a másik hónapban a másikat kellett hordani, új meg akkor volt, ha válallhatatlanul szétszakadt.

De nem éreztem mindig rosszul magam emiatt, volt amikor azt játszottam kicsiként, hogy nagyon szegény lány vagyok, és rongyokból csináltam magamnak ruhákat meg a földön aludtam a nagymamám nyaralójában.

Most már felnőttem, jól élek, megvehetek bármit, amire vágyok. Gyakran azonban mégse veszem, mert jobban esik csak vágyni rá, ha már megvan, akkor már nem olyan jó. Például kinézek magamnak valami drága sminket (most épp egy rúzsceruzát), és ahelyett, hogy besétálnék és megvenném, apránként szedegetem össze a pénzem olyan gyerekes lelkesedéssel (vásárláskor visszakapott fémpénzt), és úgy megyek be megvenni, mint 10 éve a Milka csokit.

Ez valami lelki betegség?

(Nem volt szerető családom, nem is ismernek igazán a szüleim, mert ha épp nem szidtak, akkor tettek rám)

L