Egy született vak hogy tanul meg beszélni?
Nem látja a tárgyakat, csak érinteni tudja. Pl formákat.
Az igéket, toldalékokat hogy tanulják meg? Vagy pl a szín szót?
Olyanról nem lehet beszélni amit nem ismer.
toldalékok: Elmentünk, elmentek, elmegyünk stb Nem hiszem hogy meg lehet tanulni. Vagy világon, világban, stb.
Én is ismerem a "telepátia" szót, pedig nem tudok gondolatot olvasni.
Az igéket úgy tanulják meg, hogy a nevet összekapcsolják azzal a (nem látási) ingerrel, ami az ige által jelzett cselekvés végrehajtásakor fellép. Amikor megfog valamit, akkor érzékeli a megfogott tárgy nyomását a kezén, meg saját ujjainak behajlását és az ehhez szükséges izmok megfeszülését. Közben a vele foglalkozó szülő azt mondja, hogy "úgy, fogd meg!", és így a "megfogni" szó ezekkel az érzetekkel kapcsolódik össze.
Az egyetlen dolog, amit nem fog tudni, hogy amit megfogott, az egy "pöttyös" labda. Ez egy elméleti ismeret lesz számára, hogy a tárgyak rendelkeznek egy olyan tulajdonsággal, ami az ő számára nem felfogható. Ugyanúgy, ahogy mi is ismerhetjük olyan illatok neveit, amelyekkel sosem találkoztunk.
A gyerekek sokszor használnak olyan szavakat, kifejezéseket, amelyeknek nem tudják a jelentését. A vak gyerekek még több ilyen szó és kifejezés használatára hajlamosak.
Megtanulja azt is, hogy a tárgyaknak van olyan tulajdonságuk, amit ő nem érzékel. Egy ilyen tulajdonság a szín. Kisgyermekként megtanulja, hogy milyen színek vannak, később azt, hogy melyek illenek egymáshoz. Ez majd az öltözködésben lesz fontos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!