Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Herbal ("szintetikus cannabis"...

Herbal ("szintetikus cannabis") el fog múlni? A többi lent.

Figyelt kérdés
Tudom, hogy már rengeteg ilyen kérdés volt, de mégis olyanok válaszát várom, akik ugyan ebben a cipőben voltak/vannak, mint én, okoskodó, laikus emberek kíméljenek! Tehát kb másfél hónapig szívtam ezt a fost(bárcsak ne tettem volna) és most a 16. napja, hogy már nem élek vele. Igazából ameddig szívtam nem volt különösebb gond azon kívül, hogy eléggé bezombultam tőle és mentálisan belassított(ezért is hajítottam el) gondoltam hamar túl leszek rajta különösebb gondok nélkül, ám ez nem így történt. Hozzá teszem ez alatt a bő másfél hónap alatt éjjel-nappal szívtam, otthon, melóban és gyakorlatilag mindenhol....amikor abba hagytam az első héten amit ember át tud élni szart minden jött; remegés, dőlt belőlem a víz néha meg majd meg fagytam, hányinger, napokig nem aludtam nem ettem, izomgörcsök, szédülés, mozgás koordinációs problémák, időérzék elmosódása, brutál szívdobogás,enyhe vizuális hallucinációk tehát csupa fincsi dolog amit még az ellenségeimnek se kívánnék. Azóta ezeknek a mellékhatásoknak/utóhatásoknak java része megszűnt, normálisan eszek, sok folyadékot fogyasztok, tolom a vitamin tabikat, tudok aludni, már nem izzadok és remeg úgy, megszűntek a paranoid gondolatok nagy része, viszont még most is a nap folyamán többször vissza térnek szorongásos rosszullétek, amik fizikailag is kellemetlenek és a pupilláimon is látom, mintha még bennem lenne valahol mélyen ez a gennyes szar. Néha tök jól elvagyok, ha elfoglalom magam a szeretett kis dolgaimmal, de sokszor a semmiből csak bámm újra rám tőr ez a pánikroham szerűség extra szorongással. Nos a kérdésem az lenne az egykori fogyasztókhoz, hogy ez elfog múlni magától idővel vagy kérjek orvosi segítséget???, bár nem hinném, hogy egy doki tudna rajtam segíteni, ha én nem tudok saját magamon:) Nem érzem magam hülyébbnek azóta, az eszem ugyan vág és szellemileg is rendben vagyok, nem érzem azt sem, hogy álmodnék vagy hasonlók amiket itt olvastam, csupán ezektől a szorongásos rosszullétektől próbálnék szabadulni. amúgy kb minden másnap beveszek rá 1db 0.25ös frontint az némileg segít és helyre rak, de ezt szeretném mellőzni, ugyan is nem akarom gyógyszerezni magam.... Várom az okos ötleteket az egykori userektől!! :)

2014. szept. 10. 09:22
 1/4 anonim ***** válasza:
Azok akik szedték legfeljebb a saját tapasztalatukat tudják leírni, egyáltalán nem biztos, hogy nálad is ez fog történni. Másfél hónap (amíg használtad) nem sok idő, ennél a szernél különösen nem (értsd ha heroin lenne, akkor nem tudnál róla lejönni másfél hónap után, de szerencsére nem az). Sok esetben a szerfogyasztók már 1-2 nap megvonástól is baromira tudnak szenvedni, még normál marihuána esetén is, ez teljesen pszichés, lelki függőség (amivel egyébként nem mindig könnyű megbirkózni). A leírásod alapján én úgy látom, hogy jó úton jársz, nem hiszem, hogy szakemberhez kellene fordulnod, mert egész jól képben vagy és javulsz, a Frontint nem tartom rössz ötletnek, ha marad ez a minimális mennyiség és nem fordulsz át abba a verzióba, hogy naponta tömöd magadba a gyógyszert, tehát kis ideig szerintem nyugodtan mehet a Frontin, ameddig úgy érzed, hogy kell, viszont jó lenne ha azt éreznéd, hogy egyre kevesebb kell belőle és el tudnád hagyni hamarosan. Van viszont egy olyan verzió, amikor nem múlnak el a szorongásos, vagy pánikrohamok, akkor pszichiáterhez kell menni, ha annyira súlyosak, hogy munkában, stb. akadályoznak. Ezt általában gyógyszerrel kezelik. Várj még ezzel szerintem és reménykedj, hogy el fognak múlni maguktól. És sportolj, minél többet, az segít. A pupilládon pedig nem látszódhat semmi, ez nem olyan, hogy benned marad és akkor látszik a pupilládon, hamar kiürül a szervezetből, ami pedig esetleg marad belőle az nem látható így.
2014. szept. 10. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm a hozzászólást, egyenlőre még várok vele és reménykedek, hogy elfog múlni minél hamarabb ez a szorongásos rosszullét, Frontint meg csak akkor szoktam bevenni rá amikor már nagyon "muszáj", mert én úgy vagyok vele, hogy az is egy méreg, rengeteg mellékhatással! Egyébként nem hiszem el, hogy egy ilyen pánikrohamon fegyelmezett elmével nem lehet túljutni és legyűrni, hiszen mentális eredetű zavar....a gyógyszerek csak mankónak jók, de a problémát nem oldják meg végleg, én így látom. És mindenkit óva intek attól, hogy ilyen és ehhez hasonló szintetikus addiktív molekulákat juttasson a szervezetébe, mert sokan azért kezdik el használni, mint ahogy én is, hogy az élet minőségükön javítsanak, de ezzel pont csak az ellenkezőjét érik el, még csak a kipróbálására sem buzdítok senkit! Arról nem is beszélve, hogy az original cannabis hatásához még csak távolról sem hasonlít ez a szemét. Akár az egyszeri kipróbálása is mentális függőséghez vezethet, ez csak személyiségtől és mentális "berendezkedéstől" függ, ami nem is olyan sok idő után még fizikai hozzászokást is eredményez, rengeteg kellemetlen, sőt gusztustalan mellékhatással. Egy igazán szubjektív szer, amiről semmit nem tudunk a legszörnyűbb pedig az, hogy maga a kormány kényszerítette bele az embereket ebbe a szintetikus szarba, azzal, hogy illegális Magyarországon a marihuána fogyasztás (ami szinte gyógyít) ez előző meg pusztít! Itt nincs semmi tudás, nincs kultúra és minden széthullóban van még gazdaságilag is...én így szeretlek Magyarország!!! :)
2014. szept. 10. 11:14
 3/4 anonim ***** válasza:
A pánikrohamon, pánikbetegségen valóban gyógyszer nélkül is túl lehet jutni, kérdés, hogy érdemes-e, évekbe is beletelhet. Nagyon jó, hogyha valaki fegyelmezi magát, de ha már a munkát, tanulást, normál életvitelt akadályozza a pánikbetegség, akkor érdeems elgondolkodni a gyógyszeren. azért azt hozzátenném, hogy a pszichiáterek nagy többsége tül nagy adagokat ír fel és abszolút nem törődik a pácienssel, de még azzal sem, hogy egy gyógyszert, mennyi ideig ajánlott szedni és mikor kell csökkenteni az adagot, stb., ezek miatt valószínűleg privát rendelésre mennék a helyedben, ha arra kerülne a sor, bár én tényleg úgy gondolom, hogy az esetedben nem indokolt még a gyógyszer. a Frontin pedig nagyon gyenge, ahhoz azért nem lehet úgy hozzászokni, mint a herbalhoz, ebben az adagban, amiben szeded.
2014. szept. 10. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Szia, nekem nincs szerencsére ilyen jellegű tapasztalatom, viszont depresszióra és szorongásra egyszer szedtem valamit, ami csak rosszabbat tett. Nekem a gyógynövény kapszulák és teák nagyon sokat segítettek kijönni az akkori állapotból, nézz körül ezen a vonalon szerintem, hátha el tudod hagyni a Frontint. Citromfű, orbáncfű, stb, ezekre gondolok. Sok sikert!
2014. szept. 10. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!