Piros a szám széle. Mitől lehet? Bővebben lent.
Sziasztok!
Már írtam ide ez miatt, de akkor nem kaptam választ. Most hátha.
A szám két oldalán piros folt van, közel 2 éve. Voltam többször bőrgyógyásznál, kenőcsöket írogattak fel mindig, de semmi nem használt. Voltam ilyen biorezonancia vizsgálaton/kúrán ahol többek között diétáznom kellett elég szigorúan 3 hónapig, de mivel 0 javulás volt így felhagytam vele. Eddig egy orvos sem tudott segíteni, érdemlegeset mondani.
Az első dolog amit hosszas próbálgatás és gondolkodás után kizárnék az a étel allergia. Ugyanis végig jártam már mindenféle ételen, hogy x ideig nem ettem, de semmi.
Arra gondoltam, hogy fogkrém miatt, így többször váltottam, de hiába.
Fogászati dolgot kizárnám, hisz amikor kijött előtte több éve hogy voltam fogorvosnál.
Még annyit megjegyeznék, hogy ha fűszeres, csípős kaját eszem vagy fogat mosok, akkor erősebb a színe és egy kicsit éget is. Gyakorlatilag olyan mintha szét lenne kenve a rúzs a számon. Ez azért is gáz,mert férfi vagyok. Bár ez szerintem azért van, mert gyulladásban van ott a bőr és ha valami csípős éri akkor éget, jobban látszik.
Alapból olyan érzés és lehet hülyeséget mondok és csak nekem van így, hogy amikor fagyit eszik az ember, utána a szája szélen, olyan furcsát érez. Egy kicsit ragad, meg egy kicsit olyan mintha kifújta volna a szél. De lehet ez csak az én marhaságom. :D
Mit tudtok ajánlani? Milyen vizsgálatra mehetnék el? Egyáltalán valakinek van valami ötlete? Volt-e már másnak hasonló?
Előre is köszönöm a válaszokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!