Ez meddig lesz így? Tömeggyilkosnak éreztem magam, pedig. Csak a torkom kapart.
Ma egy értekezleten voltam, elkezdett kaparni a torkom, elkedtem köhintgetni. Aki addig mellettem ült és velem beszélgetett, tüntetőlegesen felált és két székkel arrébb ült, az előttem ülő, elkedett nézni, úgy, hogy na mikor húzom már el a belemet. Mondtam, hogy csak kapar a torkom, száraz a levegő. Aztán persze elhagytam a terepet egy pohár vízért. Nem köhögő rohamot kaptam, hanem köhögtem néhányat.
Elég rosszul, kellemetlenül éreztem magama az eset után.
Mi is jártunk már így. Fiam asztmás rohamot kapott egy bevásárlóközpontban, erre hangos megjegyzésekkel nagy ívben kikerültek minket, mintha legalábbis leprásak lennénk. Persze nem mentek a dolgukra, inkább tisztes távolból gyilkos tekintettel bámultak és jó hangosan megbeszélték egymással, hogy mekkora felelőtlen szemétláda az ilyen anya és hogy én nem gondolok a más gyerekére. Aztán persze guvvadt a szemük, amikor előkaptam a szipkát a táskámból. Amikor a gyerek jobban lett, még gyorsan kiosztottam őket - mégiscsak anya vagyok! - el is oldalogtak onnan.
Ne törődj az ilyen hülyékkel! Aki nem tud megkülönböztetni egy krákogást a köhögéstől, az megérdemli, hogy rettegésben éli le a mindennapjait.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!