Mennyi a káros folyadékmennyiség?
Ez nem káros, én nyáron a hatalmas kánikulában akár 8-9 litert is megiszok egy nap. Persze ez függ attól, hogy mennyire vagy aktív, megy-e a légkondi, ventilátor, hány kg vagy, mennyire izzadsz erősen stb.
Akár 1,5 litert is megihatsz egyszerre, de ajánlott azért nem 2 perc alatt meginni, hanem lassabban. Az első 2-3 pohár mehet egymás után, de utána próbáld lassabban kortyolgatni. Emellett érdemes folyamatosan inni, óránként legalább, így nem kell egyszerre nagy mennyiséget.
Igazából csak akkor lehet káros, ha nagyon sokat iszol egyszerre, abba még bele is lehet halni. De ahhoz több litert kell gyorsan meginni, és hamarabb érzel szorító érzést a gyomrodban, szóval az ilyesmi azért igen ritkán esik meg. Esetleg akkor lehet még gond, ha nem működik megfelelően a szíved, májad, veséd. De a 3 liter még akkor sem annyira sok általában.
Viszont van ok cukorbetegségre gyanakodni! Neked is azt tudom mondani, amit itt már írtam ma pár embernek: csináltass egy vérképet. Abból kiderül a máj, vese, és a cukor érték is.
Egyébként mit iszol? Mert egyes italok csak fokozzák a szomjúságot. Ásványvizet, gyógyteákat, gyümölcsteát (ezeket is inkább édesítőszerrel vagy anélkül, ha úgy is meg bírod inni), alacsony cukortartalmú gyümölcsleveket ihatsz nyugodtan. Leginkább szénsavmentes vagy enyhén szénsavas ásványvizeket. Ha sokat iszol, akkor vegyél valami olcsóbb fajtát, mert azokban általában alacsonyabb az ásványianyagtartalom (sokszor fele egy márkásabb vízének), és akkor nem fogsz túladagolni semmit.
Ja értem. Hát, ha neked így jó, akkor szerintem nem lesz probléma, de azért a háziorvosoddal beszélhettek a dologról, ő jobban ismer, többet tud rólad. Egyébként ez a folyadékmennyiség nem annyira sok, hogy káros legyen, szóval ha a cukorbetegséget is sikerül kordában tartani, akkor nem lehet baj.
Javaslom legalább nyáron próbálj átállni az ásványvizekre, olyankor jobban csúszik (én is szívesebben iszom teát, mint az "ízetlen" vizet) a nagy melegben.
A teákat pedig váltogasd, ne mindig ugyanolyan igyál, mert az sem jó, ha valamelyiket túlzásba viszed. Talán a gyerekeknek készült gyümölcsös teák a legjobban ilyen szempontból. Esetleg a zöld vagy a fehér (egyesek szerint a fekete) tea, de erről eléggé megoszlanak a vélemények és a kutatási eredmények is ellentmondásosak. Mindenesetre néha lehet fogyasztani azokat is, úgy valószínűleg nem árthat.
Édesítőszerből kerüld az aszpartám (E951) tartalmúakat, inkább válassz ciklamát és szacharin alapúakat (a legtöbb manapság ilyen). Ezek sem a legegészségesebbek, de talán kevésbé károsak. Esetleg próbáld ki a Xilit-et (bár azt hiszem már megújultak és valami más, hasonló lett a nevük), nekem mintacsomagom volt tőlük, nagyon jók a termékeik, nem ajánlanám, ha nem vált volna be. Az íze is jobb, mint az édesítőszereknek és ez is megfelelő cukorbetegek részére is, de azért olvasgass róla. Nem a legolcsóbb, de talán úgy is jó, ha felváltva használod az édesítőszerrel. De biztos tudod, hogy a patikában is lehet kapni fruktózt, talán a háziorvosod ír fel neked (nem biztos, hogy vényköteles, de általában fel szokták írni és könnyebb is úgy, mert legalább pontosan azt kapod, amire szükséged van és lehet recepttel még olcsóbb is). Az édesítőszerekkel az a baj általában, pláne ekkora mennyiségű folyadéknál, hogy könnyű túllépni a napi ajánlott mennyiséget, ami már nem túl egészséges.
Nátrium-ciklamátosat használok, a napi max adagra valami 70 db-ot írnak, bőven alatta használom. Xilittől 2 kiskanálon túl már rosszul vagyok. Azt csak kávéba használom.
A teákat meg váltogatom ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!