Mit tegyek, hogy normális életet tudjak élni?

A problémát a gyökernénél kell kezelni. A kiváltó oknál. Lelki beteg vagy, lásd be. Nagyon sajnálom, hogy anyukád ilyen beteg, ezt kellene valahogy feldolgoznod. Ez nagyon keményen hagzik, tudom. Ebben én sem tudok segíteni, meg sokan mások sem fognak tudni. A legbiztosabb, ha felkeresel egy pszichológust. Nem lesz olcsó mulatság, de egy berúgás árából megvan egy kezelés. Komolyan mondom, ne félj felkeresni egy szakembert! Ha valaki tud segíteni, akkor ő az!

Ráadásul gondolom anyudnak sem a legnagyobb öröm hogy így lát téged. Már csak az ő kedvéért is keress fel egy szakembert, hagy lássa, hogy a fia tud értelmes éeltet is élni!

Le a kalappal előtted! Beláttad, hogy jelenlegi életviteled nem megfelelő, ezzel az első és legfontosabb lépést már meg is tetted!

Szerintem sokkal inkább segíthet egy közeli jóbarát, aki ismer téged, a körülményeidet, az egész életedet, mint egy "szakember"! Keress valakit a közvetlen környezetedben, akiben megbízol és beszélj vele gyakran!

Tanácsként pedig:

Édesanyád nevelési kudarcként élheti meg azt, hogy látja milyen önpusztítást hajtasz végre (és ez sem neki, sem neked nem jó)! Ezért:

Ha ivásra, és játékra akarnád költeni a pénzedet gondolj arra, hogy ezt anyukádra is költhetnéd. Ha lehet vidd el vacsorázni, vigyél gyakran virágot, vagy amit szeret (csoki...stb.) vagy lepd meg gyertyafényes vacsival, vagy olvass fel neki...stb. Egyszerűen próbáld meg a rossz érzéseidet háttérbe szorítani (a mérhetetlen elkeseredést, fájdalmat) és helyezd a középpontba azt ami jó, próbáld meg anyukádat boldoggá tenni, nemcsak +cselekedetekkel, hanem saját tartalmas életviteleddel.(Pl. anyukád minek örülne jobban, ha részegnek lát, vagy ha elújságolod neki, hogy elkezdtél karate tanfolyamra járni) Lássa rajtad, hogy önálló vagy tudod mik a céljaid, abban a tudatban tudja megélni mindennapjait, hogy te már "sínen vagy" büszke lehessen önmagára általad!

Nem könnyű az utad, de erős vagy, sikerülni fog! Úgy élj, hogy mindig büszke lehess önmagadra, nem fontos mi volt eddig, a jövővel törődj!

Az a legfontosabb, hogy beláttad, ez így nem mehet tovább! Hidd el, ez az első lépés!

Most pedig azt kell eldöntened, vagy-e annyira erős, hogy egyedül végigcsináld, vagy pszichológus segítségére (ne félj, ilyen esetben ingyenes! a háziorvosod ad felvilágosítást)van szükséged.

Én - miután édesanyám váratlanul meghalt - rákos édesapámmal maradtam magamra, mint családfenntartó, közben a háztartást is vezetnem kellett és még én is csak a húszas éveimben jártam. A barátom több év után elhagyott, de legalább kiderült, hogy mégsem ő az igazi, mert a bajban nem tartott ki mellettem. Itt maradtam magamban, rokonunk, testvérem nincs. Nehéz volt, sokszor úgy éreztem, hogy nem bírom, de aztán beláttam, hogy apunak én vagyok az egyetlen támasza, van neki elég baja, nem tetézhetem a saját gondjaimmal, gyengeségemmel. Minden nap siettem haza, finomakat főztem, rendben tartottam a házat, sétálgattunk a környéken, befogadtunk egy cicát, hogy ne legyen napközben egyedül. 2 szomszédnak adtam kulcsot, ha apu napközben rosszul lenne, fel tudja őket hívni és át tudjanak jönni segíteni.

Gyűjtöttem a pénzt és elvittem egy-két olyan étterembe, ahová magától sosem ment volna az árak miatt, máskor csak úgy elmentünk egy jó cukrászdába és gyomorrontásig ettük magunkat sütikkel, vagy pl. elvittem egy dunai hajókázásra, aztán bementünk egy kaszinóba (még sosem voltunk), ahol eljátszottunk 2ezer forintot, ami ott nem nagy összeg, nekünk viszont kidobott pénz (főleg, hogy egyedüli kereső voltam), de ezt is kipróbáltuk! Szóval minden marhaságba belevittem, amit valószínűleg sosem tett volna meg (én sem!). Eljártunk az állatkertbe, igaz, sokszor le kellett ülnie, mert már nagyon beteg és gyenge volt, de jót szórakoztunk, etettük az állatokat, hot dogot, popcornt ettünk. Nagyon élvezte, ilyenkor olyan volt, mint egy lüke kamasz, nevetett, jól érezte magát. Két évig éltünk így, közben számtalan műtéten esett át, aztán sajnos nem bírta tovább a küzdelmet.

Tudom, hogy nélkülem nem élt volna eddig, sokkal hamarabb feladta volna és szomorúan, elkeseredve halt volna meg. Így viszont volt miért élnie, küzdenie, a mindennapjai mégsem a betegségéről szóltak, pedig mindent megbeszéltünk, mert tudtam, hogy neki is jól esik kibeszélnie magából a félelmeit, fájdalmát.

Ne légy önző, ne temetkezz a saját fájdalmadba, anyukádnak most nagy szüksége lenne rá, hogy mellette légy, támogasd. De ne sajnáld a nap 24 órájában! Légy a támasza, vond el a figyelmét a betegségéről, de ha úgy látod, hogy nyomasztja valami, beszéljetek róla! Az se szégyen, ha ilyenkor kicsit elsírjátok magatokat, hidd el, anyukádnak jól fog esni, hogy őszinte a kapcsolatotok. Kedveskedj neki, mozdítsd ki otthonról, amennyire az állapota engedi. Légy erős, határozott, talpraesett (ha elaludt, majd kisírod magadat a füdőszobában!). Ha látja, hogy felnőttél, ő is nyugodtabb lesz, nem fog azon rágódni, hogy ki viseli majd a gondodat, ha ő elmegy. Hidd el, ha nem lesznek ilyen emésztő aggodalmai, ha érzi, hogy fontos neked, sokkal tovább tud veled maradni!

Sok erőt kívánok neked, mert nehéz idők előtt állsz, de ha van elég akaraterőd, végig tudod csinálni! Csak rajtad múlik!