Hogyan küzdenétek olyan betegséggel, amelyből szinte lehetetlen a gyógyulás?

Hát tudod...

Én ennél valamivel reálisabb vagyok. Nem állitom, hogy nincsenek csodák, meg hogy nem történnek a világban csodás dolgok, de akkor magyarázza már meg nekem valaki, hogy miért van annyi beteg ember, ha egy mellrákból három hónap alatt ki lehet gyógyulni nevetés segitségével!?

Édesanyám évekig járt kezelésre, túl van két műtéten, sugár és kemoterápián, évekig tartó gyógyszeres kezelésen,rengeteg szenvedésen és rosszuléten, és én igy is hálát adok a jóistennek, hogy megőrizte nekünk, amikor annyiuk szervezete feladta a küzdelmet, akikkel együtt járt a kezelésekre.

Van egy barátnőm, végtelen a hite. Mindenáron meg akar róla győzni, hogy ha én is elkezdek hinni, akkor már velem semmi baj nem történhet, mert az Úr megőriz. Próbálom neki megmagyarázni, hogy engem boldoggá tesz az, hogy látom, hogy ő megtalálta a helyét a nap alatt, de ez nem egyenesen aránylik azzal, hogy innentől én is hiszek. Majd ha érezni fogom magamban az erőt, és késztetést, hogy mennem kell, akkor tudni fogom, hogy nekem is ott a helyem, de addig, köszönöm, én maradok.

Igy vagyok az ezekhez hasonló csodákkal is. Nem vonom kétségbe, hogy megtörtént, jó érzéssel tölt el, hogy legalább egy valaki igy le tudta magáról rázni a fájdalmat és betegséget, és magam is hiszem, hogy a pozitiv hozzáállás minden bajban már fél győzelem, de ettől még nem hiszem, hogy a nevetés lenne a rákgyógyitás hathatós gyógymódja!

És attól tartok, hogy ezzel nem vagyok egyedül.