Ütött már el innen valakit az autó?
Egyszer mentem egy kevésbé forgalmas utcán, a járdán voltam, persze kint csúszós, jeges utak, éppen a barátnőmhöz tartottam mikor egy autó kicsúszott is telibe vágott engem, szemből jött én próbáltam arrébb állni vagy valami, de nem bírtam mert ott már egy vastag beton kerítés volt, így mivel már nem volt mit tennem, próbáltam ugrani, hogy lehetőleg az autó tetejére kerüljek és ne az aljára, és ne préseljen a falhoz.
Nagy mázlim volt mert próbáltam oldalasan rávetődni, ha már nem volt más lehetőségem, persze a lábam így is megsérült, kórház lett a vége, de mivel csak csont repedés volt, így kaptam járógipszet, plusz a fejem vertem oda nagyon a szélvédőhöz, meg volt pár zúzódásom.
Az autó vezető nem volt ittas, és ez olyan dolog volt amiről nem nagyon tehetett, annyi hibája volt hogy kezdő volt még és nem nagyon tudta kezelni az ilyen helyzeteket, így pánikba esett, meg ugye ő sem fogta fel mi történt egy pár pillanatig, de szerencsére rögtön hívott mentőt meg minden. Ez kb 5 éve lehetett, lelkileg egész jól viseltem a dolgot, csak a bajom az volt hogy ey darabig nem tudtam suliba menni, ami önmagában nem volt baj, csak ugye sehová nem mehettem, barátnőmet sem tudtam nagyon meglátogatni, ő jött hozzám amikor tudott, és szinte az ágyhoz voltam kötve, örültem hogy a wc-ig kitudok bicegni, meg a konyháig, mert már untam az ágyam.
De azóta nem parázok az ilyen utakon, mert attól hogy még volt egy gázolás, nem áll meg az élet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!