Sürgős! Megehetem ezt így?
Anyukám töltött csirkecombot sütött vacsorára. Sajnos nem tudok mást enni, viszont majd éhen halok. A sütőbe már nem tehetem vissza, mert szerinte ez átsült és már ki van szedve tányérra is.
A probléma az, hogy rózsaszínes a hús, nem olyan fehér, mint szokott lenni. De egész könnyen szétjön, tehát végül is nem nyers, és nem is véres, csak azért látszik, hogy ez a legtöbb helyen bizony erősen rózsaszín. De nem tűnik olyan "zselésnek", mint a nyers hús, kb. mintha a rendesen átsült csirkehúst beszíneznék rózsaszínűre.
Szerintetek ezt így megehetem, már nem veszélyes?
Olyan probléma, hogy esetleg fáj tőle a hasam vagy hasmenésem lesz nem zavar, inkább a baktériumok, vagy esetleges élősködők miatt aggódom.
De ilyenkor azok már el kellett pusztuljanak, nem? Hiszen már végül is nem tűnik nyersnek...
Azt mondta másfél, aztán később, hogy 2 mert még utána visszatette.
De mivel nem a szavahihetőségéről híres az asszony :D, számoljunk 1 órát, esetleg talán megvolt a másfél is.
Ez így kevés? Nekem fogalmam sincs róla, hogy mit meddig kell sütni.
Egyáltalán nem mindegy, mert szerintem nem éri meg összeszedni valami betegséget. Mondjuk azt nem tudom, hogy a csirkehúsnál milyen veszélyek vannak, a disznóhúsban pl. többféle féreg van, azt nem szabad úgy enni, hogy nincs jól átsülve.
Mindenesetre köszönöm a válaszokat, végül megettem mellőle a rizst, illetve pár falat húst, ami úgy ehetőnek tűnt.
Egyébként nem tudom miért lett ilyen. Már azon sem csodálkoznék, ha telenyomnák ezeket a tyúkokat mindenfélével, amitől aztán ilyen rossz lesz a húsa, hogy nem lehet megsütni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!