Belső világban élek ez normális? Sokszor ezért nem veszek tudomást arról hogy magamban beszélek vagy nevetek, hogyan szűntessem meg ezt a belső világot?

Nekem mai napig hasonló tüneteim vannak. Mondjuk magamban én is beszélek, de inkább gondolkodom, hangosan nem nyilvánítom ki magam.

Te szoktál hangosan társalogni magaddal?

Nevetni nagyon ritkán szoktam. Nekem is kevés barátom van. A túl sok barát árulást eredményezhet. (Csak mert megtapasztaltam) Szóval inkább kevés barátom lesz egész életemben, mintsem egy olyan közösség vegyen körül, akik a szemükkel legyilkolnak, a szavaik pedig csöpög a hamis jóindulattól.

Egy másik dolog: Én imádom a magam kis világát. Azt csinálhatom, amit szeretek. A külvilágtól legszívesebben elvágnám az összekötő szálat, de ezt nem kockáztathatom meg újra. Áldozatot hoztam magamban. A világom, mely az érzelmeim temploma, sokkal nagyobb vigaszt ad, mint az a környezet, amelynek naponta részese vagyok (Iskola a fő probléma, otthoni környezetben is akadtak nehézségek, de ez kezd megoldódni. Egy kis infó; anyum és apum elváltak. Az ezt megelőző időszak borzalmas volt, és a válás utáni egy-két hónap úgyszintén. Még mindig egy fedél alatt lakunk, de már elhatároztuk anyuval és testvéreimmel, hogy költözzünk. Még nem sikerült, de nem adjuk fel)

Engem is vertek fiatalabb koromban. Nagyon is hangulat ember vagyok.

Nem jártam, és nem is fogok járni pszichológushoz. (Túl drága nekem, és csak pénzkidobás. Sokaknak segít, de nekem nem.)

Az akadályokat magamnak kell felfedeznem, és megoldást találnom rájuk.

Én, mint "rokonlélek" azt ajánlom neked, hogy csináld azt az életedben, amit szeretsz. Magas falak vehetnek körbe, de nem szabad meghátrálni. A falakat vagy megmászod, vagy áttöröd.

18/L