Nagyon rosszul hallok, és nem értem mit mond egy-két ismerősöm?
Az a helyzet, hogy vannak, akiket nem nagyon értek, hogy mit mond, hiába ismerem már két-három éve.
Olyan kínos már, mikor elmond valamit, és nem merek visszakérdezni, de ő tudja, hogy nem értettem. És ez szinte minden mondatnál, főleg ha többen is vannak körülöttünk.
Ráadásul az egyik, akit nem értek, persze, hogy tetszik, és annyira szeretnék odamenni hozzá, annyira szeretnék beszélgetni vele, de egyszerűen nem tudok, mert nem értem. Nem csinálhatom azt állandóan, hogy vagy csak mosolygok válaszképp, vagy visszakérdezek. Úgy érzem az önbizalmam sincs már ilyenkor a helyén. Lecsökken.
Nagyon úgy néz ki, hogy ezt anyától örököltem. Sokszor ő sem ért se engem, se tesómat.
Mit tehetnék ez ellen? Jobban már nem tudok odafigyelni arra, amit mondanak, mert már így is mindenemmel arra összpontosítok.
Már inhaláltam a fülem, hogy esetleg a beragadt fülzsír miatt nem hallok-e rendesen, de nem lett jobb.
Az orvos tudna vele valamit kezdeni? Esetleg valami házi praktika? Vagy mit tegyek?
Előre is köszönöm!
17/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!