Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » 14 évesen orr"plasztika"?

14 évesen orr"plasztika"?

Figyelt kérdés

Most 14 éves fiú vagyok, óvodás koromban már feltűnt szüleimnek, barátaimnak, hogy nagyon orrhangon beszélek, és a számon veszem a levegőt az orrom helyett. Amikor rajzoltam, és nagyon belemerültem abba amit éppen csináltam, annyira nem figyeltem másra, hogy hangosan szuszogtam, hallatszott, ahogy veszem a levegőt.

Ma ugyan ez a helyzet, bár már sokkal jobban figyelek hogy ne bambuljak bele abba amit csinálok, és a barátaim akiket régebb óta ismerek nem szoktak szólni hogy orrhangom van és egy kicsit szuszogok, viszont ha idegen emberrel beszélek, sokat kell magyarázkodnom és ha rólam készült felvételt hallgatok még én is sokszor leszólnám érte magamat.

10-11 éves lehettem amikor elmentünk 3 helyi orvoshoz aki megvizsgált, letesztelt allergiákra, de mindhárom arra jutott hogy az orrom belsejében van egy duzzanat (nem daganat) ami születésem óta ott van. Már egyre jobban idegesít, mindent megtennék hogy ez ne maradjon így, de az orrcsepp, meg a zsebkendő nem segít rajtam.

Arra gondoltam hogy ezt a duzzanatot valahogyan ki lehetne műteni. Ha valahogy kivágnák onnan azzal szerintem megoldódna minden.

Ki mit tud erről? Lehet ilyet? Mennyibe kerülne ha nem a legdrágább sebészmesterekkel csináltatnám? Milyen kockázatokkal járna ez? Egyéb vélemény is jöhet.


/Nem kell se kicikizni, se leszólni, hogy hogy képzelem ezt. Le lehet beszélni erről, de főként VÁLASZokat várok a kérdésemre./


Köszönöm!


2011. máj. 18. 14:54
 1/5 anonim ***** válasza:
ha jol tudom orrot nem mutenek 18 eves korig. Van olyan orvos amelyik 21-ig.Azt mondjak hogy addig mindig fejlodhet,nohet es ha most megpiszkaljak, akkor baj lehet belole. Legalabb is nekem ezt mondtak a korhazban.
2011. máj. 18. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Ezzel menj el a orr-fül-gége rendelésre, mert ez lehet orrsövényferdülés is, amit már sokkal korábban is szoktak müteni, és ez NEM plasztikának számit, hanem egészséghelyreállitó mütétnek. Ezzel nem minden esetben kell megvárni, amig felnött leszel, de pontosan csak szakrendelésen tudnak mondani valami értelmeset.
2011. máj. 18. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

A másodiknak köszönöm!

Jó ötlet, még ma konzultálok anyukámmal is. Igazából ráér még 8. év végéig, de gimibe már úgy szeretnék menni, hogy senkit sem zavarok ilyesmivel.

Egy ilyen egészséghelyreállító műtét várhatóan mennyibe fog kerülni, illetve mennyit kell várni, mire előírnak egy ilyen műtétet? Meg tudnák oldani még a nyáron?

Bár ezt inkább majd tőlük kéne megkérdezni, de szerintetek inkább hetekben vagy hónapokban számoljam ezt az időt?

2011. máj. 18. 15:17
 4/5 anonim ***** válasza:
A helyedben minél elöbb elmennék informálódni. Tudtom szerint az iyen mütétet a TB fizetni, mert nem esztétikai okokból végzik, ugyanis a tüneteidnek káros hatása is lehet az egészségedre. Általában ha szükségesnek itélik, akkor rövid idön (pár hónap) elvégzik, tehát adott esetben a nyári szünetben is lehetséges.
2011. máj. 18. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Tegnap elmaradt, hogy majd irj, hogy mi lett veled, addig is drukkolok, hogy sikerüljön.
2011. máj. 19. 07:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!