Szerintetek ez lehet valami komolyabb előjele, mit kéne tennem?

Mostanában gyakran vannak "üresjárataim", amikor kimarad egy szakasz és A helyzetből Cben találom magam, és nem tudom elmondani hogy mi volt közte. Nemrég volt egy olyan élményem is, amikor nem bírtam megítélni hogy pontosan kit látok, teljesen idegenekben láttam meg az ismerőseim, és olyan zavarodott volt az egész helyzet, kavarogtak az arcok. Valamint olyan is volt nemrég, hogy amíg aludtam, lefolytattam egy telefonbeszélgetést, és később ugyanennek a beszélgetésnek csak egy emlékfoszlánya maradt meg ami az álmomban játszódott, és abban úgy emlékeztem, hogy a beszélgetés élőben zajlott le. Akivel beszéltem, az azt mondta hogy tök éber voltam, ő azt hitte, még fenn voltam akkor.

Emellett egyre inkább kezdem magam kényelmetlenül érezni az emberek között, legyen szó bárhol bármilyen szituációról, akár a legjobb barátaimról vagy a családomról (mondjuk az nem feltétlen csoda). Többféle testi betegségem is van amik mostanában egyre rosszabbodnak, de az orvosok nem tudják mi bajom van, pl szabad szemmel kivehető az egyik probléma, de a gépek nem látják. Gyakran vagyok ingerlékeny, vagy fáradt, de nem igazán testileg, az energiám rendben van, hanem inkább egyfajta nyomott szédülést érzek a fejemben mindig. Van hogy egy pillanat alatt megváltoznak az érzéseim és a gondolataim, néha nagyon durva hangulatingadozásaim vannak. Semmilyen tudatmódosító szerrel nem élek. Gyakran már nem akarok csinálni semmit, csak nem is akarok gondolni arra, hogy van holnap, vagy azután nap, egyszerűen úgy érzem belefáradtam a szélmalomharcba a toxikus szüleim ellen, sőt, lassan kezdem azt érezni, hogy én vagyok a rossz, és megrémít, egyre jobban utálom magamat. Kiskorú vagyok, így a szüleim tiltása miatt szakemberrel nem tudok beszélni, mert ha kiderülne, kinyírnának, de pl a pánikbetegség eléggé gyakori a családunkban és félek hogy esetleg arra a pontra is eljutok lassan, és átbillen az a mérleg. Illetve az iskolai közösségemben még valamelyest tartom magam, bár tudom hogy vannak akik már kezdik észlelni, hogy nincs minden rendben, és nem tudom meddig bírom még fenntartani a "minden oké" látszatát. Ti mit gondoltok, ez mennyire komoly? Tényleg olyan gyakori így érezni a korosztályomban, ahogy a szüleim állítják? (Bár emellett mindig megkapom a problémás, mentálisan beteg, zakkant jelzőt pont tőlük?) Mennyire rosszabbodhat ez? Milyen következményei lehetnek? Mit kéne tennem?