Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Pontosan mik vannak a covid...

Pontosan mik vannak a covid vakcinákban, és azok mit okoznak az emberi szervezetben?

Figyelt kérdés

Időgondozásban dolgozom. Nekünk állandó gondozottjaink vannak, akiket az otthonukban látunk el. Megyünk hozzájuk minden nap, van akihez négyszer is, az állapotuktól függően. Szóval rendszeresen látom a kis időseimet, és direkt figyelem is őket, milyen változások állnak be náluk a vakcinák után.

Olyan sok drasztikus állapotromlást láttam, hogy azt már a legnagyobb jóindulattal sem lehet a véletlen egybeesés számlájára írni.

Ma is történt egy durva eset. A néni tegnap kapta az 5. vakcináját, ma reggel alig tudta elmondani a pániktól, hogy elvesztette a maradék látását is. Eddig sem látott jól, csak a körvonalakat, de azért ellavírozott a lakásban. Sokkoló volt neki, hogy nem tud felállni, mert annyira szédül a sötétség miatt, de nekem is.

Azt nem mondhatom, hogy minden ember állapota romlott a vakcinák után, mert az ellenkezőjére is jópár példát láttam, de azt igen, hogy nagyon sok embernek súlyosbodtak a fennálló betegségei, feltűnően soknak drasztikusan.

A vakcina egyik összetevője állhat a jelenség hátterében?



2022. dec. 14. 19:33
1 2
 11/18 A kérdező kommentje:
Én az előző kommentem kérdéseit mondom, nem tudsz olvasni??
2022. dec. 16. 04:35
 12/18 anonim ***** válasza:
100%

A nagyanyám 75 éves, elég sok, részben a korral járó rendellenességben szenved.

Eddig hat anti-Covid vakcinát kapott, soha semmi baja nem lett tőle.

Az unokák és a gyerekek sorra elkapták a vírust, és bár mikor még nem tudta, hogy betegek, együtt volt velük, ő soha nem kapta el a fertőzést.

Kapott 4 féle oltást, utoljára októberben a Modernát. Néha pár napig fájt a karján a szúrás helye, ennyi.

És én is tapastalatból beszélek, mert a férje és idősebb testvére ugyanígy volt ezzel.

2022. dec. 16. 04:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
69%

Mégis milyen kérdésekről beszélsz te fogyaték?


Erről a bugyuta böffenetre?

“ Az nem fér a fejembe, ha eleve tudták, hogy a vakcinák a krónikus betegek állapotát súlyosbíthatják, akkor erről miért nem tájékoztatta a hatalmas vakcinakampány a népet?”


Hagyj ne reagáljunk már ilyen pisis kérdésekre, már nekünk ciki amiket írsz

2022. dec. 16. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 A kérdező kommentje:

#12

Aláírom, amit mondasz, én is látok olyanokat, mint a nagymamád, akiknek tényleg meg se kottyant az egész vakcinázás, de ez mindenkiről sajnos nem mondható el. Hogy pontosan hány ember szenvedett egészségkárododást, azt senki nem tudja. Erről nem készül statisztika, nehogy kibújjon a szög a zsákból.


#13

Primitív módon adod elő magad. Én viszont ilyen mélyre nem süllyedek.

2022. dec. 16. 18:06
 15/18 anonim ***** válasza:
52%
Nem, mert te ennél mélyebbre már nem tudsz kis butuska :) rossz lehet ilyen tudatlannak lenni, mint amilyen te vagy. Elhiszem hogy frusztrált vagy miatta
2022. dec. 16. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
68%
Azért mert ami megviseli oltva, ha magát a vírust kapja el, abba lehet belehal. Fiatal kollégám oltatlanul meghalt, krónikus beteg ismerősöm oltottan nem.
2022. dec. 16. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:

87 éves nagybátyám és 80 éves nagynéném nyugdíjotthonban él.

40 házaspár közül két férfi halt meg, de még a járvány legelején, amikor nem volt vakcina.

A többiek köszönik, jól vannak, most kapták az 5. oltást.

2022. dec. 16. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:

"A vakcina egyik összetevője állhat a jelenség hátterében?"

Nem közvetlenül. A vakcinában levő mRNS hatására a szervezet elkezdi a Sars-CoV-2 vírus tüskefehérjéit előállítani. Többnyire ezek a tüskefehérjék okozzák a mellékhatásokat.

Myocarditis - szívizomgyulladás

Neurotoxikus hatás - idegméreg

És még sorolhatnám.

Ezek a mellékhatások nem jelentkeznek mindenkinél, ez valószínűleg a vakcinára adott immunválasztól függ.


https://www.youtube.com/@DrBeenMedicalLectures/streams

Ezen a csatornán található jó pár COVID témájú videó angol nyelven. Minden videó alatt a leírásban megtalálhatóak a bemutatott tanulmányok.

2022. dec. 17. 01:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!