Miért térnek el az emberek ebben a dologban az állatoktól?
Ez jó kérdés!
Egy biológus ki tudná fejteni, de a Biblia is sok mindenre rávilágít!
Mert ma már a szellemi fejlődés kitolódott az embereknél, ellenben a testi egyre korábban jelentkezik a jó életkörülmények / táplálkozás / hormonkezelt élelmiszerek stb. miatt. Amikor az embereknél normális volt, hogy amint ivarérettek lettek, szültek (lásd Rómeó és Júlia) akkor az átlagéletkor is jóval alacsonyabb volt. Ha pl. 15 évesen szült valaki de 30-35 évesen meg is halt, akkor az olyan volt, mintha most valaki 35-40 évesen szülne.
Az állatoknál is gyakori, hogy még alig ivarérettem vemhesül a nőstény de mivel állat, nem tudja előre megtervezni a dolgait, ösztönösen cselekszik amikor megáll a hímnek és az utódait is ösztönből gondozza, nem szeretetből. Sok esetben pont hogy a fiatalon szülő állat nem is gondozza a kölykeit, olykor meg is öli őket. Ennek is az lehet az oka, hogy testileg már kifejlődött de az ide tartozó agyi ösztönei még nem alakultak ki.
Köszönöm a válaszokat.
Nem a mentális fejlettségre gondoltam, hanem a fizikaira. Állatoknál az érettség együtt jár a biológia fejlettséggel. Amikor már tudnak utódlani X hónapos korban, akkor már hasonlóan alacsony annak kockázata, mint mondjuk X+5 hónapos korban. Embereknél 10 éves korban szülni jóval veszélyesebb, mint mondjuk 20 éves korban. Ha az emberiség ebben a genetikai formájában visszasüllyedne egy pár millió évvel ezelőtti állapotába, akkor jó eséllyel kihalna. Nem csak azért, mert nem lenne kellően ellenálló a környezetnek, hanem mert olyan fiatalon szaporodnának ösztönösen, hogy a lányok zöme belehalna a terhességbe. Ha az állatokból indulunk ki, akkor valószínűsíthető, hogy évmilliókkal korábban 16-18 éves kor körül váltak az emberek ivaréretté. Ehhez képest a mostani 10-12 év nem normális, nem szolgál életbenmaradási érdeket. Tehát megváltozott az emberiség genetikája. A kérdés, hogy mi miatt történt ez. Hormonkezelt ételek? Lehet benne valami, de ha csak ez lenne az oka, akkor ennek a változásnak mostanában kellett volna bekövetkeznie. A nagymamám mesélte egyszer, hogy már a 30-as években is gyakran 12-13 éves korban kezdtek menstruálni átlagosan a lányok. Akkor meg még nem igazán voltak hormonkezelt ételek, szóval kellett addig is lennie valamilyen változásnak az őskorhoz képest. A jobb életkörülmények nem hiszem, hogy kihatna az emberiség genetikájára. Lehet hogy annyi történt, hogy szellemileg fejlettebb lett az emberiség, ezáltal korlátozta a fiatalkori terhességet, emiatt nem igazán haltak bele ebbe a lányok, tehát a korábban érők nem haltak meg, így később tovább tudták adni a génjeiket, ami kihatással lett a teljes emberiségre?
#5: ha az elméleted igaz lenne, a 35 évet élő embereknék nem alakultak volna ki olyan szavak mint nagyszülők és dédszülők.
A végén az nyer, aki gyorsabban szaporodik. Hiába hal meg 3 a 10 utód közül, ha 30 éves korára legyárt 10 utódot, a másik kultúra meg 30 éves korában még azon gondolkozik, merjen-e szülni ebbe a világba, akkor nincs kérdés, ki fog kipusztulni.
A macska 8 hónaposan ivarérett és 1,5 évesen éli el kifejlett nagyságát
A kutya 1 évesen ivarérett és 2 éves koráig is nőhet
A medve 4 évesen már ivarérett és lassan, de biztosan 5 éves koráig nő
Egy kígyó vagy krokodil egész életében nő.
Egy orangutánt és a többi ember szabásút már nem is említem.
Nem csak az ember nél van ez így még sok más példa van erre. Az tény, hogy az ember 13 évesen lesz ivarérett és 21 éves koráig nő. Ez az nagyon nagy különbség. Egy szakértő biztos tudna següteni ebben, hogy miért alakult ez így ki.
Sok állat hamarabb válik ivaréretté mint hogy telyesen kifejlődne. Egy ló például 1,5 évesen már ivarérett de csak 4 evés kora után ajánlott hogy csikót szüljön.
Egyszer itt gyakorin kérdezte valaki mit csináljon mert az 1 éves tüzelő szukajahoz szökött a kanja és félt hogy vemhes lett. Mindenki azt mondta neki vigye állatorvoshoz, vetesse el kölyköket és ivartalanítsa mert a kutya bele pusztulhat olyan korban a szülésbe.
"Az tény, hogy az ember 13 évesen lesz ivarérett és 21 éves koráig nő. Ez az nagyon nagy különbség".
Igen ez nagy különbség, de azért egy lány már gond nélkül szülhet 16 éves korába. Igy már nem olyan nagy különbség. Egy lány meg nem sokat nő már ilyen kortól. Embernél azért van nagyobb különbség az ivaréstől a telyes felnőtté válásig mert az ember nehezebben fejlődik. Például a kutyáknál az 1 év az ivaréstől a telyesen felnőtté válásig az megegyezik több emberi ével.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!