SOS! Ugye nem lesz semmi baja? Nem kell detoxra vinni?
Tesómék elmentek berúgni, csúnyán sikerült is nekik.
A haverját bevásárólkocsiban tolták haza. Most a nappaliban fekszik.
Honnan tudjuk hogy vinni kell e detoxra? :S
Nagyon aggódok érte.
Tesóm egyébként jól van.
Reagál valamire? Az alvás normális ilyenkor, de ha erős keltegetésre sem reagál sehogy, akkor gáz lehet. Ha hányt már, akkor pár óra alvás után ki kell tisztulnia nagyjából, legalábbis én 6x okádtam egyszer(majdnem 1 liter tömény, 2 liter sör, 1 liter borféle, meg még ki tudja mi), utána 2 órát aludtam a földön a szoba közepén, majd felkeltem, és teljesen jól voltam.
Ha nem reagál, akkor figyeljétek az életjeleit, főleg azt, hogy hogyan és milyen mértékben vesz levegőt, normális, és szabályos -e pulzusa, és nem változott -e meg szélsőségesen a testhőmérséklete, nem ömlik -e róla a víz. Ha azt tapasztaljátok, hogy nem tudjátok eszméletéhez téríteni, és szenved a teste, gyengék az életjelei, akkor azonnal mentő, mert nagy baj van, az már alkoholmérgezés, majd ők beviszik a detoxba, de előtte stabilizálják ahogy tudják, úgyhogy ha előbb ér a mentő ki, mint ti vele a detoxba, akkor mindenképp a mentők.
Ha esetleg sikerül magához téríteni, de nem tud érthetően kommunikálni, és nagyon nehézkesen mozog, akkor még van a gyomrában, meg kell hánytatni sós(max 1 evőkanál) és meleg vízzel, de csak akkor szabad, ha végig eszméleténél van, és ő nyeli le a vizet, különben megfulladhat!
már négyszer hányt
ha pofozgatjuk meg leöntjük vízzel akkor felébred
egyébként horkol mint a nemtudom mi
de megnézem hogy van most
köszi amúgy a választ :)
életet mentettél
most mentem le kicsit megbökdöstem és mondta hogy jól van nincs semmi baja
mekkora szerencse
mostmár feljött
itt fekszik mellettem
és kérdezget a tegnap estéről
meg hogy itt vártam őket egész éjjel?
jólvan
de olyan falfehér :|
délelőtt megy dolgozni az a gáz..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!