Tényleg úgy tervezik a gyógyszereket, hogy ne lehessen velük öngyilkos valaki?

Nem érzem magam mentálisan betegnek, csupán mostanában elegem lett az életből.

Lassan másfél éve keresek állást, de egy nyamvadt betanított munkára odatolom az önéletrajzom, hogy ha nem is a szakmámnak megfelelő bért, de egy kis zsebpénzt adjanak már azért a munkáért, erre elküldenek még onnan is. Szakmán belül pedig lehetetlen elhelyezkednem, persze lenne állás, de Bp-n. Autópályáb 120 kilóméter, ha nem az ingázás enné fel a fizetésem akkor a lakhatás, szintén kb a semmiért dolgoznék. És ehhez pluszba jött még egy magánéleti probléma, nagyon nehezen ismerkedő típus vagyok, megtaláltam álmaim szerelmét erre elveszítettem, úgy érzem ez is olyan mint a munka, nem találok soha többé senkit.

#3 Igen, ezek nagyon jó tanácsok, szoktam kint sétálni a szabadban mivel időm engedi, viszont akkor is úgy érzem semmi értelme az egésznek. Felkelek, délelőtt itthon dolgozok szívességből valakinek egy kis aprópénzért, délután elmegyek sétálni egyet, este depizek, lefekszek, aztán holnap kezdődik az egész előről. És úgy érzem hogy ebből nem tudok kiszabadulni. A séta a szabadban sokat segít, de szinte csak arra az időszakra amikor kint vagyok. Voltam pszichológusnál, ő is azt javasolta hogy este lazítsak kicsit, igyak meg egy sört vagy bort (mert az sem károsabb mintha nyugtatót szednék), de anyám megrögzött antialkoholista, szóval nála egy csepp sem fér bele, így maradtak a nyugtatók.