Szerintetek az lesz zombi, aki beoltatja magát, vagy az, aki nem oltatja be magát?

Nem tételezném föl, hogy a két csoport közül bármelyiket is lezombizzak, megítéljek. Elmondom, hogy én miért oltatom be magamat, ha sorra kerülök. Két élettapasztalat. Az első - 1947-ben, amikor születtem, még nem léteztek a szövődményes gyermekbetegségek ellen /skarlát, kanyaró, gyermekbénulás stb./ védőoltások. 1 éves koromban a kanyaró elkapása után szövődményként középfülgyulladást kaptam, amibe belehalhattam volna. Hála az orvosok szakértelmének és a gondos ápolásnak életben maradtam. Ezt a szüleimtől hallottam.

A 2. tapasztalatomat már fiatal felnőttként éltem át. A 70-es évek közepén születtek a gyerekeink. Akkor már nagyon jól szervezett gyermek ellátó orvosi és védőnői rendszer működött Magyarországon. Minden szülő kapott egy oltási igazolványt a gyerekéről, postai úton berendelték a szülőt a gyermekkel az ún. "egészséges rendelésre", vagyis nem a beteg gyermekek közé, és a meghatározott időpontban, az oltási könyvben feltüntetett ütemezés szerint beoltatta gyermekeit azok ellen a betegségek ellen, amiket az első esetben említettek. Természetesen néha az oltásnak volt enyhe mellékhatása, de ezek logikusak, hiszen a vírus legyengített változata került be a szervezetbe.

A 3 dolog pedig - mert igen egyszerű ember vagyok - a logikus gondolkodás, amit néha paraszti észjárásnak is mondanak. Ez ma így szól: Ha nem oltatom be magamat, akkor nem csak magamat, hanem másokat is veszélybe, halálba, sodorhatok, ha pedig beoltatom, akkor se magamat, se másokat nem viszem a halálba.

Persze tudom, hogy ha mindezt egy fiatal vagy középkorú egészséges ember elolvassa, talán mosolyog. És ez így van rendjén. Ha 75 körül lesztek, akkor változni fog a látásmódotok.

Zárásként csak annyit: mindenkinek lehet véleménye, de nem szép dolog a más véleményen lévőt zombizni, kifigurázni.