Mitől fog elmúlni a koronavírus járvány?
Be fogja adatni, amikor látja, hogy aki megkapta, védett,
és a környezetében, aki nem kapta meg, az bizony meg is kapja.
Várd ki a végét.
Sötét, ostoba ember, aki a destruálók ügynökeinek hisz, akiknek
következetesen az a szándékuk, hogy bedőljön az egészségügy,
bedőljön a gazdaság és kitörjön az anarchia.
Nem fog. Mert se a kormány, sem a 2/3 nem fogja engedni.
Amikor gyerek voltam, akkor dúlt a gyermekbénulás járvány. Nem volt szinte olyan osztály, ahol ne lett volna egy-egy béna lábú, gépben járó gyerek, már, akik életben maradtak. A Sabin cseppet minden gyereknek kötelező volt. Úgy álltunk sorba, mi kicsik, a orvosi rendelőben, és kaptuk kiskanállal, szirupba keverve a vakcinát.
Azért nem tudják kötelezővé tenni, mert nem tudják egyszerre biztosítani azt a mennyiséget, amire most szüksége lenne, cirka 9,5 millió embernek két adagot. Ezért először az egészségügyisek, majd a veszélyeztetett idősek és gyerekek, betegek, majd a többiek kapják meg. Tehát fokozatosan.
Így meg tudják oldani.
Az is lehetséges, hogy a maradéknak idővel kötelezővé tehetik.
"Sötét, ostoba ember, aki a destruálók ügynökeinek hisz, akiknek
következetesen az a szándékuk, hogy bedőljön az egészségügy,
bedőljön a gazdaság és kitörjön az anarchia.
Nem fog. Mert se a kormány, sem a 2/3 nem fogja engedni."
Az meg van, hogy a kormány az egyik legnagyobb koronavírus szkeptikus lázítót a mai napig nem állította bíróság elé, aki a 2018-as választásokkor 150 millió Ft-ot csalt el egy kamupárt élén?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!