Mit jelent az ha álmodtam és érzem?
Elég hülyén irtam ki a kérdést^^"
De az lenne a kérdésem.
Multkor azt álmodtam, h az osztályommal vagyis nem mindenkivel csak néhány személlyel mentünk vonaton, volt 1 sín körülötte pedig rét vagy valami hasonl, és éreztem álmomban, meg mondtam is, hogy valami történni fog, kisiklik a vonat vagy becsapódik valami. A közelben egy repülő tér volt, és két repülő aszállt föl, az egyik simán elment a másik pedig kezdett lezuhanni, pont ahogy előtte pár percell mondta h lesz valami. Ahogy a repülő jött, pont úgy csapódott be, hogy azok akik velem voltak még semmi bajuk nem volt, épp mögöttük szakadt le a vonat, és mintha semmi nem lett volna, nálam pedig úgy voltm hogy ahogy a repülő becsapódott ottis leszakadt egy vonat rész és én meg hirtelen megálltam egyhelyben már a földön. Akik velem voltak útána eltüntek egy kivétlével, akit éreztem , hogy ismertem de mégsem, a vonat és a repülő valahogy meszebb lett mint volés ott álltunk a semmi közepén aztán volt még vmi csak nem non emléxem. Eltüntem a rétről és máshol voltam, éreztem, hogy bevertem az egész nyakam, olyan torokfájás szerűség volt, de nem belül ájt hanem az egész nyakam kívül. És aztán vissza tértem a rétre ahol már minden rendben volt, de a nyakam még fájt.
És a lényeg, h ahogy az álomban fájt a nyakam, most is fáj...
kb, bele szőtted az álmodba a valóságot, velem is megesett már párszor
pl:
haveromnál aludtam, ő játszott az xbox-al én meg elaludtam a földön. fel is riadtam, mert azt hittem, hogy a szolnoki vasúti pályaudvaron vagyok, akkora hanggal volt az xbox :D
"Az lehet, de nincs semmi olyan az ágyam közelében ahová be tudtam volna verni..."
LOL hát pofánverted magad... Azt ne mondd, hogy nem szoktál mozogni alvás közben... Az is lehet, hogy ráfeküdtél a karodra...
De ha azt akarod hallani, hogy igaz volt az álmod, vagy valamit jelent, vagy intenzíven átéltél valami földöntúlit, akkor mondjad, és akkor leírom, hogy örüljél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!