Az emberek miert ítélik el az olyan embereket, akik nem visznek be a szervezetükbe állati eredetű táplálékot?
."Főleg az olyan fájdalmasan hülyék miatt, akik azt hiszik a betegségek 90%-át a húsfogyasztás okozza. Persze ha magyarázatot kérnék erre az adatra akkor semmiféle tanulmányt nem tudnál felmutatni, meg úgy biológia tudást se nagyon. Mármint felőlem játszhatunk: vázold fel azon biokémiai reakciókat és élettani folyamatokat, amik az állításod igazolják.
Amúgy 60 év meg nyilván megnőtt a cukor és egyéb betegek száma b+, előtte volt egy világháború és ínséges időszak, nehéz cukorbetegnek lenni ha agyonlőnek vagy éhenhalsz. Csak nőhetett a számuk a háború után."
Ez már rég bizonyítva van hogy hús okozza a korai halálozást. Csak az állapnak, és a cékeknek nem érdekük azt hogy te ezt tudjad, merr lebbe profit. Ha az emberek tudnák mit esznek, rég nem vennéķ meg amit boltban kínálnak ízléses csomalogásban. A húsipari cégek cinkosai a kormány, a gyógyszer ipar, és még orvostudomány is. Tudod ha minden ember növébyegen élne és csak vad húst fogyasztana mértékkel,nem lenne betegember! És ha nem lenne beteg ember, csődbe menbe a gyógyszer ipar, az kevesebb orvosnak lenne munkája, a hús ütemi cégek csődbe mennének. Az meg gyenge érv hogy háborút ide hozd.
"Igen, mert növényeken soha senki nem végzett még génmódosítást, soha nem permetezték le őket és hasonlók. Például a dohány is tök egészséges, csak hazugság, hogy rákot okoz a szívása"
A nővények nem betegednek meg egymás hegyén hátán úgy, mint a iparu állatok, egymás hegyén hátán a saját ürülékükbe gyengülnek le es félholtan dobják a feldolgozó gépbe szarosan mocskosan, úgy hogy mellette vagy tíz beteg állat van elpusztúlva. Amit megeszel mondjuk a kfc be. Ráadásul a permetezett gabonát eszi amit ugyaneza húsipari cég műkődtet. Tele nyomják az állatokat szteroiddal hogy nagyobbak legyenek és 2 hét alatt kifejlődnek tőle, nem úgy mint egy normálállat.és ettől a gyors növekedéstől leállnak szervezetük és ott pusztulnak elegymás hegyén hátán. Több ezer állatból nehezen veszik ám észre vagy szúrjá ki a beteg állatot! Nem dobják ki! megy a tányérodra. Csak akkor égetik el, ha dögölve találják. Ha, még nem falta fel a többi állat.tehát ezeket az állatoknak a húsát te viszed be a szervezetedbe. Rokonaid, anyád apád, kis tesód! Be épülnek a sejtjeidbe. Ettől lessz rákos az ember. Szívbetek és cukros. Ne hasonlítsd a növényekhez. De mondok valamit. Régen a 90 es évekbe mindig permetezték agyümölcs fákat. Kukoricát stb. Meg mosod és ehető. A de a húsnak a szerkezetéből a sejtjeiből nem tudod kiszedni a káros rákkeltő szöveteket hiába meg főzöd meg sütöt. Sőt sütve a hús rákketőbb.
Ja és európában nem lehet majdem 4 millárd embert kiszolgálni természetes egészséges állattokkal. Már itt meg bukik az egész hús fogyasztás. A húsipari cégeket a profit érdekli kevesebb veszteséggel, amit úgy érnek el hogy minél rövidebb ideig növesszék meg az állatot és minél gyorsabban a szupermarketekbe kerüljenek! Nem érdekli őket ha az állat beteg dobják a feldolgozó üzemekre. Főleg szegény és képzetlen munkásokat alkalmazva, akik nem törödnek az egésszel, a cégek direkt ilyeneket alkalmaznak feldolgozzak a beteg állatot gondolván úgyis meg főzik-megsütik és a profit több lessz cégnek. Szájmaszk kesztyűt is csak akkor használnak ha stábok mennek ki filmezni de azt tudják előre, így nem találnak döglött állatod.
Mit gondolsz a növényi eredetű élelmiszerek miér 2×drágabb mint az egészségtelen hús élelmiszer? Egy kiló alma árából jólaksz a kfc-ben vagy mekiben.miért mert azt akarják hogy betegedj meg, így mindenki jól jár. Lesz munka a nővéreknek, a gyógy szerészeknek ha cukros vagy és szívbeteg, az orvosoknak. Azhogy az emberek rákosak lesznek éscukor betegek ezt pont lexarják. Akik rosszul járnak azok pont a vásárló és gyerekek meg a szegények. enyébként a vad hús a legtáplálóbb és a leg egészségesebb fehérje dús hús forrás! És ezek az állatok növényevők! A növényekben ugyanúgy megtalálható a fehérje, mert az állatok is a növényekből nyerik. A tehénnek a növénytől lessz olyan tápláló a teje! De az állat forrásából nyeri ki de az ember az állatból amit már az állat felhasznosított.
Nem tudom mi ez a GyK-n de mintha minden kategóriában meg akarnák magyarázni mindenféle témában hogy a kék az zöld, a kint az bent, a fent meg lent van. Aztán a következő kommentben tökéletesen ellentmondanak maguknak. Erre te is tökéletes példa vagy kérdező és kezd fárasztó lenni.
Előbb azt írod az ember növényevő, aztán azt hogy a vadhús milyen egészséges. De hát nem az volt az előző verziód hogy növényevők vagyunk? Vagy elfelejtettél átjelentkezni a másik fiókodba hogy önmagaddal folytass vitát? Mert akkor csak szólj és nem zavartatunk "titeket".
"másik fiókodba hogy önmagaddal folytass vitát? Mert akkor csak szólj és nem zavartatunk "titeket"
Azért ennyire paranoiás ne legyél. Nincs itt semmi féle őssze esküvés elmélet
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!