Hogyan lehetnek onkentes szervdonor?

Szep gyerekkorom volt, osztalyelso voltam, sokat versenyeztem, sportoltam, voltak barataim, jartam egyetemre, egy darabig minden rendben ment. Azonban egy ideje menthetetlenul minden rosszra fordult, es mara csak egy ingyenelo senki vagyok, aki sehova nem kell. Gondolkodtam mar az ongyilkossagon, de senkinek nem kivanom, hogy osszekaparjon, ha megtalal, kitudja mennyi ido mulva. Azert, mert engem bantottak, ez nem jogosit fel arra, hogy en is bantsak mast, akar kozvetett modon. A tanulashoz sajnos mar nincs eszem, teljesen hasznalhatatlan lettem idegileg, munkahelyekre hiaba jelentkezek, sehova sem vesznek fel, meg arufeltoltonek se (de tenyleg), a sportot pedig mar nem birom fizikalisan, nem vagyok olyan allapotban, csak vegetalok. Ha helyrehozok egy apro dolgot az eletemben, jon tobb masik, es belefaradtam az orokos szenvedesbe, erzem, hogy nekem ennyi volt megirva. Sem a sport, sem a meditalas, sem a pszichologus nem segitett, a csaladomat, barataimat pedig nem akarom allandoan a problemaimmal terhelni, szerintem mar nekik is eleguk van a hisztimbol. Egyszeruen nem tudok tovabb kuzdeni, nincsen miert, nincsen ertelme, pedig sokaig probaltam osszeszedni magam, eredmenytelenul. Mara elfogadtam, hogy az en eletembol ennyire telt, es mar az sem duhit fel vagy szomorit el, hogy mas milyen szerencses. Amiatt viszont rosszul erzem magam, hogy masok elni akarnak, szenvednek, es rajtuk probalnek meg segiteni. Fiatal vagyok, egeszseges, ep borom van, hosszu hajam, megkimelt szerveim. Lehetseges lenne akar itt, akar kulfoldon, akar penzert, akar ingyen atadni ezeket olyanoknak, akik raszorulnak, es ez az egyetlen almuk? Nem szeretnem, ha a halalom olyan ertelmetlen lenne, mint az eletem.