Ismeri valaki ezt a Recall Healing a Germán Gyógytudományt?
A KORONAVÍRUSRÓL MÁSKÉPP - 6. RÉSZ
Előre is elnézést kérek a külső hivatkozásért, csoport alapítóként természetesen magamra nézve is nagyon szigorúan veszem a szabályokat. Viszont ha most nem tennék kivételt, ez a cikk idő hiányában sohasem születne meg. Kiemelten fontosnak tartom, mert nagyon jól párhuzamba lehet vele állítani, milyen a világ Germán Gyógytudomány nélkül és milyen lenne Germán Gyógytudománnyal.
Úgy látom, fontos mérföldkőhöz érkeztünk az emberek riogatását illetően, és ideje néhány dolgot tisztába tennünk. Például azt, hogy a Germán Gyógytudomány az állatokra éppen úgy igaz, mint ránk, emberekre. Szőrös, tollas, stb. barátainknak éppúgy vannak érzései, mint nekünk, embereknek. Ők is szenvednek el DHS-t, drámai, váratlan, magányosan megélt konfliktus sokkélményt.
Dr. Hamer azt mondta, a Germán Gyógytudomány teljesen új alapokra helyezi (helyezné) társadalmunkat és kultúránkat, hiszen általa sokkal empatikusabban tudunk embertársaink és a többi élőlény felé fordulni.
A cikk arról szól, hogy ennek a tigrisnek pozitív lett a koronavírus tesztje.
Hogyan reagál erre a Germán Gyógytudományt nem ismerő ember? “Úristen, megfertőzte a vírus! Fújjuk le fertőtlenítővel, különítsük el (azaz közösítsük ki, bélyegezzük meg), esetleg nem lenne jobb kiírtani az állatokat, hogy ne is terjesszék a veszedelmes kórt?!” (OK, ez így nyilván el is van túlozva egy kicsit, de lássuk be, reális esélye van annak, hogy elég nagy embercsoportok így gondolkozzanak, különösen, ha sokáig elhúzódik ez az áldatlan állapot, és széles tömegeken lesz úrrá a kétségbeesés).
Ez a fajta pánik amúgy éppen azokat a biológiai konfliktusokat triggereli - rémület, birtokféltés -, aminek megoldást követő fázisában a koronavírusnak tulajdonított tünetek jelentkeznek az embereknél.
A Germán Gyógytudományt jól ismerő (azaz számtalanszor megtapasztalt) ember azonban teljesen másképp reagál. Először is, NYUGODT marad. Tudja, hogy vírus aktivitás csak a megoldást követő fázisban van, a MK fázist pedig megelőzi a biológiai konfliktus (a DHS) és a konfliktus aktív fázis. Empátiával és megértéssel fordul a tigris felé, tudva, hogy ha nem pánikol, annak tünetei nem jelentenek rá nézve veszélyt. Ő így gondolkodik:
“Vajon mivel ijesztették meg ezt a szegény tigrist?
- sokkolta-e a látogatók egyik pillanatról a másikra való eltűnése a létesítmény bezárásával (eltérés a megszokottól, a természetben az állatok veszély esetén szoktak eltűnni a rejtekhelyeikre visszavonulva)
- esetleg a gondozók rohangáltak maszkban (bár ez talán önmagában nem, de a fentivel együtt már lehetett ijesztő számukra)
- agyon fertőtlenítették a környezetét (sokkal kifinomultabbak az állatok érzékszervei, a kemikáliákat még nekünk, embereknek is nehéz elviselni, nem hogy nekik)”
Te mivel folytatnád a sort? Szerinted mi jöhet még szóba? Meglátásod szerint melyik hozzáállással lehet egy élhetőbb világot teremteni?
Sokan ráztak le, amikor a Germán Gyógytudományról meséltem nekik, mondván, hogy nincs idejük megtanulni és visszaellenőrizni az összefüggéseket, mert más, “fontosabb” dolgok kötik le az idejüket (ezen “fontosabb” dolgok művelését amúgy jelenleg hatósági rendelkezés tiltja). Ők azok, akik most rettegve (és nem nyugalomban) gubbasztanak otthon. Számtalanszor ért minket az a vád, hogy az a baj a megközelítésünkkel, hogy a felelősséget az egyénre helyezi. Ők azok, akik most megtapasztalják, milyen teljes kiszolgáltatottságban élni.
Dr. Hamer évekkel ezelőtt a szabadság tudományának nevezte a Germán Gyógytudományt. Még most kezdjük csak igazán érteni, miért... hogy messze túlmutat a betegségek kialakulásának okának, lefutásának ismeretén.
* * *
U.i.: Kapcsoljátok be a biztonsági öveket, hamarosan Recall Healing-ezni is fogunk!
Amiatt viszont, hogy a Recall Healingnek a Germán Gyógytudomány az alapja, nagyon fontos, hogy az elkövetkezendő néhány cikkben még ezen alapok elmélyítésével foglalkozzunk.
Neked szerintem elgurult a gyógyszer.
Ezotériába pakoljátok át légyszi!
még valami. Gilbert azt mondja, tegyél meg mindent, ami segíthet. Akiknek kétségeik vannak, ha attól nyugszanak meg, mossanak sűrűbben kezet és fertőtlenítsenek rendszeresen. Hiszen a Germánban is azt keressük, hogyan nyugodhatnánk meg végérvényesen. Ne azért kövessen az illető másokat, pl. Germánosokat, mert valaki azt mondta neki. Aki nem komfortos a hardcore Germán hozzáállással, az nyugodtan csinálja másképp. Sőt. Mindig azt kéri Gilbert is, hogy ne hidd el egy szavát sem, teszteld magad, hogy működik-e amit mond.
Még önmagukat is cáfolják nesze semmi fogd meg jól
# 11
Bocs csak érdekelt mások véleménye vagy tapasztalata has van ezzel a tudománnyal kapcsolatban.És nem ezotéria hát nem olvasod új medicina tudomány :D
Francokat érdekelt.
Nyerészkedsz te is. Idehányod a linkedet, a reklámbevételekre hajtasz és reklámozod a hittérítő oldaladat.
# 14
Bár csak igazad lenne,de én miért kapnék ezért valamit?Úgy reklámozok,hogy nem hisze benne?A linket azért raktam be ha valaki véletlenül nem kapcsol miről írok.Ha meg linket nem rakok a témáról meg azért baszogatják az embert.
Ez az egészség topik, itt nincs szükség cinizmusra meg iróniára.
Ha nem hiszel benne, akkor ne add elő fondorlatos módon.
Ha meg hiszel benne, akkor ezotéria.
Ez a tájékoztatásról szól.
Legalábbis ha valamiben szkeptikus valaki, akkor nem ír róla 500 oldalt, úgy hogy nem említi meg konkrétan miről van szó.
Egy egyszerű laikus csak elolvassa a linket és már nyeli is be a Germán Medicinát.
"génszekvenálás"
Tudod, mit jelent az a génszekvenálás? :D
18/
DNS-el kapcsolatos nem?
Az a probléma, ez a sok balga nem is sejti, milyen mértékű játszmát folytatnak az emberiséggel. Aki ilyen témákat megpiszkál, azt egyből összesküvés elméleteket gyártónak állítják be. Mi másnak :)
Csak mondjuk én több hónapot töltöttem azzal, hogy a végére járjak ennek a DNS dolognak és azt kell, hogy mondjam, csaláson alapuló gyakorlat.
Nagyon sok tudományos folyóiratot átnéztem, segítséggel. Próbáltuk visszavezetni egészen odáig a referencialistákból, ahol egyáltalán megmutatják fényképen (és nem animáción), hogy hogy néz ki az, amit ők a szekvenálással leírnak. A hírem az, egy ilyen fénykép nincsen :) Kering a neten meg a tudományos világban pár homályos, teljesen felismerhetetlen, használhatatlan mikroszkópos kép, amiről egyértelmű, hogy semmit nem tudnak belőle kinyerni.
Egy feltételezett "vírust" alig látnak elektronmikroszkóp alatt, akkor egy annál sokkal sokkal kisebb dolgot hogy írnak le és SZERKESZTENEK meg. Sehogy.
Sokan szoktak jönni azzal, hogy akkor a DNS teszt hogy működik. Nos, ott baktériumokat hasonlítanak össze. A pontos eljárás menetéről szóló cikkeket meg tudom küldeni bárkinek, persze a gyengepontokat tudni kell kiszúrni és tovább megkutatni.
Az emberek a stressztől, az állandó félelemben tartástól, tápanyaghiánytól és mérgezéstől lesznek betegek, nem pedig "örökölt" és "autoimmun" betegségektől.
Aki nem hiszi, járjon utána...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!