Utalhat ez komoly bajra? Vigyem orvoshoz?
Figyelt kérdés
Ma a lányommal(25) boltban voltam a feleségemnek karácsonyi ajándékot venni. Álltunk a sorban, ő mellettem állt és egyszer csak összeesett, éppenhogy el tudtam kapni, hogy ne essen a földre. Kivittem a boltból, hátha a friss levegő segít, de nem történt semmi. Hideg vizet öntöttem a kezemre, hozzáérintettem az arcához, attól magához tért. Kérdeztem, hogy jól van-e, már és hogy mi a baj, de alíg bírt megszólalni, csak dadogott. Ezután kétszer hányt, annyit tudtam belőle kiszedni, hogy görcsöl a hasa, fáj a feje, és szédűl. Teljesen elsápasdt. Megkérdeztem tőle, hogy pánik rohama van vagy ilyesmi, de azt mondta nem, nem voltak az üzletben olyan sokan, és amúgy sem hajlamos erre. Hazamentünk, mert azt mondta nincs szüksége orvosra nem komoly a dolog. Azóta vérzett az orra is, ami szintén nagyon megijeszt. Most alszik. Félek valami komoly baj van, de ő azt mondogatja, nem kell neki orvos. Mit tegyek? Óvatosan emeljem meg míg alszik, és vigyem be egy kórházba?2018. nov. 23. 19:51
11/17 A kérdező kommentje:
Terhes nem lehet, mert meddő.
2018. nov. 23. 20:10
12/17 anonim válasza:
Mivel volt már bulimiás én ezt tartom a legvalószínűbbnek, ájulást is okoz. Kérdezz rá.
13/17 anonim válasza:
Pont azért mert bármi lehet, ezt mindenképp ki kell vizsgálni, pláne ha korábban nem volt ilyen. Nem normális, hogy egy fiatal ember csak úgy összeesik. Súlyos dolog is lehet a háttérben sajnos.
14/17 anonim válasza:
Szerintem azonnal vidd orvoshoz vagy hívj mentőt! Nekem a tünetek alapján azonnal valami agyi dolog ugrott be, hogy az lehet! Anyósom egészségügyben dolgozik, rákérdeztem, és ő is azon a véleményen volt, hogy azonnal kórházba kell szállítani.
15/17 anonim válasza:
Olyan nincs, hogy nem akar menni az orvoshoz! Fogjátok meg, és vigyétek be ügyeletre. Vérkép kell, és orvosi vizsgálat. Valamitől csak görcsölt a hasa is. A szédülés is betegségre utal. Egy lázat azért mérjetek.
16/17 A kérdező kommentje:
Felkeltettem, ugyanúgy néz ki mint délután, annyi különbséggel, hogy mosmár nagyon nyűgös is, de fűzöm, hogy menyjünk el orvoshoz.
2018. nov. 23. 21:32
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!