Haltatok meg majdnem, mert az orvos hanyag volt?

Hát én úgy érzem, elég közel voltam hozzá. De én Angliában élek.

Egyszer majdnem én haltam meg, egyszer meg majdnem a lányom...de volt még két eset, ami szintúgy veszélyes volt.

Mind terhesség körül volt.

Az első, amikor azért elég veszélyes volt, mikor az első lányommal elkezdett folyni a magzatvíz, szépen hazaküldtek, majd 24 órával később jött a világra a lányom. A végén majdnem könyörögnöm kellett, hogy csináljon gátmetszést, mert nem fért ki. Már ők is mondták, hogy ha a következő nyomásra nem jön ki, akkor már kicsit necces lesz. Az oxigén hiánytól azért nem állt olyan messze a lányom szerintem.

Aztán a két lányom között volt két vetélésem. Az első alkalommal a pecsételő vérzésre nem kaptam semmit (itt nem adnak), nem mentettek fel munka alól, de még csak meg se vizsgáltak. 7 hétig pecsételtem, mire kaptam időpontot. 1 órával előtte vetéltem el már a korházban. Akkor már 7 hete hordtam az elhalt embriómat. Azért szerintem az sem túl egészséges.

Viszont a 2. vetélésem ennél is durvább körülmények között zajlott. Már 6 hetesen éreztem, hogy nincs rendben valami, pecsételtem megint kicsit. Magán uh-ra mentem 8 hetesen, ott kiderült, hogy 6 hetesen leállt a fejlődésben a terhesség, mellesleg, ikrek. (Ezt a részét is megéreztem egyébként) 1 hét múlvára kaptam kórházba jidőpontot, ahol vetélős gyógyszert adtak, le is zajlott, de sajnos csak az egyik jött ki. Akkor ezt azonban nem tudtam. 2 héttel későbbre kaptam időpontot, ahol mondták, hogy még benn van az egyik, de mivel elkezdtem megint vérezni, talán kijön magától, 3 nap múlva kaparnak. Aznap este visszamentünk, mivel úgy folyt belőlem a vér, mintha megnyitottak volna egy csapot rajtam. Először megkérdezték, hogy mennyire vérzek, miközben már kezdtem pirosra festeni a járólapot...nem tudom, talán kicsit. A nővérke szaladt az orvosért, mert orvosbácsi először nem akart jönni, biztos nem olyan sürgős. Úgy kábé 8 orvosom lett hirtelen. Na, hát én akkor azt gondoltam, hogy én már onnan nem jövök ki élve. De láttam a pánikot az ő arcukon is, meg mondták is utána, hogy rájuk ijesztettem, szóval bizti elég közel voltam. Pár zacskó vért belém adagoltak, rögtön mind a két karomra rákötötték.

Aztán jött a 2. lányom, akivel véres volt a magzatvíz, mikor megindult, én mondtam is nekik, de nem hitték el, 1 óra könyörgés után tesztelték le. És mikor bevitt a mentő és kérdezte, mennyire vérzek, mondtam, hogy azért nem nagyon, akkor majdnem hazaküldtek....38 hetes voltam. 27 hetesen elmentem magánra, ott mondták, hogy lenn van a méhlepény. Mondtam is a dokimnak, de azt mondta, semmi gond, az majd arrébb megy...Jah, pont amiatt véreztem és nem tudtam szülni...és mindez órákba telt, mire rájöttek. Megvárták, még a magzati szívhang leesik 35!-re a 140 helyett...Hát altatásos császár lett belőle. Azt hittem, nem látom élve a lányom. Szóval ez utóbbi alkalommal majdnem őt nyírták ki.

Szerencsére több gyereket nem akarunk.