Sérvműtét idősnél?
Aki kivizsgálja az orvos azzal kellene beszélnetek.
De nem olyan veszélyes, mint gondoljátok. Ha az érzéstelenitő vagy az altatás nem okoz neki gondot , akkor be vállalhatja.
Engem kb délben operáltak meg ezzel, nem altattak, gerincbe adott injekcióval érzéstelenitettek.
Fenn voltak végig, hallottam mit beszéltek , vicceltek közben.
Még este elég furcsa volt a felkelés mert zsibbadt mindkét lábam, alig éreztem, alig tudtam ki menni a wc-re.
De már másnap délelőtt haza kellett mennem, annyira nem veszélyes. Aztán 50 injekciót magamnak kellett naponta beadni, véralvadásra.
Tehát semmi veszély nincs benne.
Még 1950-ben műtötték a nagybácsikámat,72 éves korában, aki szintén erőszakkal volt orvoshoz elvezetve. Semmi szövődmény sem lépett fel. Kb egy hetet töltött a kórházban.
Ha abban az időben az ilyen műtét nem volt probléma, szerintem most sem lehet. Azonban ilyen az emberi természet.
Húsz évvel ezelőtt én is feküdtem a kórházban egy 60 éves bácsival, akinek prosztata problémája volt. Orvosok erősen javasolták neki a műtétet, mert még jó erőnlétben volt, de nem hagyta magát. Ha az orvosok is javasolják, nincse akadálya.
Bár a kérdés lassan egy éves, hátha aktuális még:
A sérvműtét egy rutinműtét, nem tartozik a kockázatos beavatkozások közé. Természetesen mindem beavatkozásnak megvan a maga kockázata, hiszen a szervezetet azért megterheli. egy műtét előtt felmérik a beteg egészségi állapotát, megállapítják, hogy műthető-e, illetve mérlegelik a kockázatokat. A végső döntést ennek ismeretében a beteg mondja ki. Magában az életkor nem jelent semmit. Anyámat 3 éve, 74 éves korában műtötték, köszöni, jól van.
Kockázati tényezőt a magas vérnyomás, a cukorbetegség, illetve egyéb társbetegségek jelentenek, de ezeknek is főként a helyes nanesztézia kiválasztásának szempontjából van jelentősége. A sérvvel meg nem érdemes játszani, mert ha kizáródik és késik a segítség, abba bele lehet halni.
Amíg visszahelyezhető a sérv, a séevkötő lehet még alternatíva, de csak akkor, ha a műtét valamiért ellenjavallt. Mert ezzel együtt élni nem egy ideális opció.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!