Állandóan benő a körmöm. Mit lehet tenni?
Figyelt kérdés
Két hónapja már megműtöttek ezzel, a nagy lábujjaimon mind a 4 szél be volt nőve. Azóta a bal ujjamon a belső szél ugyanúgy visszanőtt, váladékozik, vérzik. A jobb oldalon is kezd befelé ívelni. Most megyek újra műttetni, kórházba, sebészetre. Ha ezután is visszanő, megműtik újra és újra? Meddig szórakozgathatunk egymással? Létezik valamilyen végleges megoldás erre a problémára?2016. aug. 23. 21:55
1/3 anonim válasza:
Nekem kétszer műtötték. Az első után kb egy évvel ujra benőtt, vadhus lett, stb., pedig nagyon vigyáztam rá. A második műtét után soha többé nem nőtt be újra. Szóval a dolog sikere a sebésztől is függ. Én is morogtam, amikor újra kellett műteni, de akkor jobb sebészt fogtam ki. És elmagyarázta, hogy ő úgy csinálja, hogy a körömágyig kivágja, egy picit levág a körömből végig, és akkor nem újul ki. kicsit lassabban gyógyult, meg ugye a körömnek végig újra kellett nőnie a szélén, tehát egy ideig nem volt szép, olyan csorba volt, de aztán teljesen rendbejött, ennek már kb 10 éve, nem is lehet rajta észrevenni a műtést. Én nő vagyok, szóval nem akartam, hogy ronda legyen. Viszont figyelni kell arra, hogy milyen cipőt hord az ember, ez fontos, nem lehet a divat után menni, rendes cipőt kell venni, minőségi cipőt.
2/3 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszod. Úgy látszik, tényleg a módszeren múlik. Egyébként pontosan mit értesz rendes cipő alatt?
2016. aug. 23. 22:13
3/3 szamo77db válasza:
Nekem is levették összesen legalább 10-12x már. A jó megoldás nálam is az lett, hogy kétoldalt felnyitották a körömházat és kiirtották a két szélét. Így már nem tud olyan széles köröm nőni. Most nyugiban van évek óta, remélem, nem lesz vele baj újra, mert akkor megüt a guta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!