Amikor nőgyógyászhoz mentek a végbélnyilásnál borotváltoke és feljebb?
Figyelt kérdés
2016. febr. 22. 21:27
2/7 anonim válasza:
Nem a nőgyógyász kedvéért borotválom magam, hanem mert engem zavar a sok szőr. Kéthetente szoktam leszedni. Attól függően szőrös vagy nem, hogy éppen mikor megyek a dokihoz. Lehet, hogy éppen csupasz leszek, vagy éppen két hetes szőrös. Előtt borotválom, ahol nekem szükséges.
19L
3/7 anonim válasza:
Én mindig leborotválom előtte, mert nagyon szőrös. De abszolút feleslegesen csinálom, a dokit hidegen hagyja. Egyszer rosszul lettem a munkahelyemen, mentőt hívtak hozzám, a nőgyógyászatra vittek (az alapbetegségem azzal kapcsolatos, illetve előtte volt nőgyógyászati műtétem). A dokim vizsgált meg, és pár napos borosta volt rajtam, ráadásul adtak valami nyugtatót is a mentőben, ami egy kicsit megzavart, így nem tudtam lakatot tenni a számra, és elnézést kértem a dokitól amiért csupa szőrösen mentem a kórházba. A dokim annyit mondott, hogy ugyanmár, őt egyáltalán nem érdekli vagy zavarja, ne foglalkozzak vele én sem, van elég bajom azon kívül, hogy ilyeneken agyalok. De azóta is mindig leborotválom, ha tudom, hogy mennem kell.
4/7 timeamagdolna válasza:
A nőgyógyász annyiféle "altestet" látott már, hogy bármit csinálsz - vagy nem csinálsz a borotváddal, nem fogsz neki újat mutatni.
Az egyetlen lényeg, hogy ápolt (frissen mosdott) legyél :)
5/7 anonim válasza:
Én jó ideje nem borotválom, csak rövidre vágom, sose szól semmit a doki.
6/7 anonim válasza:
Miért kell még ebben is megfelelni másoknak? Nincs elég teendő?
Egyébként tényleg nem érdekli a dokit.
7/7 anonim válasza:
Ez nem orvosfüggő,az nem foglalkozik azzal,hogy melyik betegén mennyi szőr van.Még az őserdő sem zavarja,mert természetesnek veszi a szőrt,hiszen az is és gumikesztyűben vizsgál,tehát kesztyűben akár el is hajtogathatja a szőrt! Ha te úgy érzed,hogy borotválnod ,,kell",azt magadért teszed,nem az orvosokért,mert az orvosoknak ilyesmi eszükbe sem jut!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!