Mentettétek már meg valakinek az életét?
Igen, két ilyen alkalom volt az életben.
Egy alkalommal egy kisfiú a vonaton fuldokolni kezdett mert félrenyelt egy negro-t. Az anyja rázogatta, kiabált vele, az utasok meg csak néztek mint hal a szatyorban. Amikor felfogtam, hogy meg fog fulladni, elkaptam és a Heimlich fogással megrántottam. Olyan erővel repült ki a cukor, hogy az ijesztő! A gyerek szegény már tiszta kék volt. Az anyuka viszont nem értékelte a dolgot, nekem ugrott és kiabált velem, hogy hogy mertem a gyerekéhez nyúlni, a kalauz állította le végül. Hagytam volna megfulladni?! Komolyan, majdnem elsírtam magam dühömben.
A második eset tavaly nyáron történt. Egy lány rosszul lett a téren, ahol diákmunka gyanánt szórólapot osztottam. Leállt a légzése és aztán a szívverése is kétszer. Kihívtam a mentőket, és míg kiértek, szívmasszázst végeztem.Sikerült addig kitartani, míg kiértek. Egyszerre 3 mentő jött 3 irányból, mert nem tudták, melyik ér ki hamarabb. Az egyik mentős a csoporttársam bátyja volt, másnap felhívott hogy a lány szeretné ha bemennék hozzá a kórházba, szeretne látni. Sajnos eltörtem egy bordáját de az orvosok szerint meghalt volna, ha nem vagyok ott. Egyébként szívbeteg volt a lány.
Ami érdekes a dologban, hogy nincs egészségügyi végzettségem, az ilyen elsősegély dolgokat könyvekben olvastam és az iskolában tanultam biosz órán. Hatalmas szerencse, hogy egyáltalán sikerült őket alkalmazni élesben.
24/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!