Valaki, aki orvos/kórházban dolgozik? (lent)

Az ilyen típusú betegeket intenzív osztályon kezelik, mivel ott van lehetőség gépi lélegeztetésre - nyilván ez a kórházak "legspeciálisabb" része.

Elsősorban minden ilyen betegnél az enterális táplálás a cél, vagyis gyomorszondán keresztül. Csak akkor van intravénás (parenterális) táplálás, ha valami miatt (pl. nincs gyomorürülés) nem lehetséges az enterális táplálás.

A gépi lélegeztetéshez általában altatva vannak a betegek - csak a lehető legszükségesebb mértékig, hogy elviseljék a csöveket, vezetékeket. Az, hogy meddig és mitől függ, nagyon összetett... Elsősorban az alapbetegség(ek)től, hogy a kezelésre hogyan reagál, mennyi az oxigén és támogatás igénye, jelentkezik-e szövődmény stb stb stb

A lélegeztetés módja is mindig betegfüggő. Ha valakit tartósan kell lélegeztetni, szóba jön a Tracheostomia lehetősége. Általában 1 hétnél tovább tartó lélegeztetésnél jön szóba, ekkor páciens nyakán - megfelelő helyen - ejtenek bemetszést, és egy tracheosztómás kanült helyeznek be, melyen keresztül ugyanúgy tudják folytatni a lélegeztetést, de ekkor már ébresztik a beteget, ezzel a kanüllel már enni is tud, illetve karosszékbe ültethető a megfelelő módon. Az oxigén és a nyomástámogatások természetesen minden esetben a lélegeztetőgéptől jönnek, tehát a "lélegeztető csövön keresztül", amin keresztül a légúti váladékot is le lehet szívni, illetve párásítót, esetleg gyógyszerporlasztót is lehet a légzőkörbe helyezni (ez pl. asztmásoknál, krónikus tüdőbetegeknél - COPD - nagyon fontos/hörgőtágító szerek porlasztásához). Onnantól kezdve, hogy egy beteg lélegeztetőgépre kerül, a cél- hogy onnan minél előbb le lehessen venni, tehát a gépről való leszoktatás rögtön elkezdődik az oxigén és a nyomástámogatások beállításával, természetesen artériás vérgázeredmény függvényében.

A betegek ébresztése megint egy sokrétűen összetett dolog, röviden: addig a mértékig kell őket altatni, amíg már nem zavarja pl. a lélegeztető tubus. Ez különféle altatószerekkel történhet, legelterjedtebb a Propofol nevű szer, ami azért nagyon jó, mert gyors a felezési ideje (kb. 15 perc alatt) ébreszthető a beteg a szer leállítását követően. Minimális analgoszedációt is szoktak alkalmazni, hiszen a fájdalomcsillapítás mindig nagyon fontos. Ill. ha nagy a szedatívum igénye valakinek, pl. egy kis dormicumot is mellé tesznek, de ebből nehezebb ébreszteni a beteget, mert kumulálódik. Ez természetesen a lélegeztetéssel és a beteg állapotával mindig szorosan összefügg.

Az altatásban - lélegeztetőgépen eltöltött időre nehéz válaszolni, hiszen mindenki máshogy reagál. Túl sok tényező befolyásolja (alapbetegség(ek), életkor, káros szenvedélyek, immunrendszer állapota, életmód - pl. sportos alkat-e valaki, vagy elhízott, mert elhízottaknál elég nehéz a lélegeztetőgépről leszoktatás, hiszen a pocak felnyomja a rekeszizmot, ami pedig a tüdőt nyomja stb stb).

De alapjáraton legyen pl. 1 hét amit intenzíven tölt, majd kb még 1 hét, amit egyéb osztályon (intenzívről soha nem bocsátanak haza beteget, hanem egyéb osztályra további kezelés céljából). Egy tüdőgyulladáskor kap a beteg pl.: antibiotikumot, gyomorvédőt-ezt mindig minden beteg kap, ha kell vérnyomáscsökkentőt - vagy emelőt, ha kell vénásan is, a többi a további állapotváltozásától függ.

Eszközök egy intenzíves betegen: Endotracheális vagy tracheosztómás tubus (a lélegeztetéshez), gyomorszonda (ez lehet a száján vagy az orrán keresztül levezetve), centrális vénás kanül (mely lehet a nyakában-véna jugularis interna, a kulccsont alatt - véna subclavia, ill. a combi vénában- véna femoralis, általában ezek a leggyakoribb helyek), a kanül általában 3 ágú, így többféle gyógyszer adható bele egyidőben (pl. perfúzoron). Artériás kanül (vérvételhez és invazív vérnyomásméréshez használatos, ez lehet a csuklóban-artéria radialis, artéria ulnaris, a könyökhajlatban-artéria brachialis, a combi artériában-artéria femoralis, de lehet akár artéria dorsalis pedis- ha máshol szúrhatatlan a beteg...) Ez az eszköz egy nyomásmérő szett segítségével van összekötve a monitorral, ami folyamatosan mutatja a vérnyomást.

Hólyagkatéter - minden intenzíves betegnél nagyon fontos az óránként ürített vizelet mennyisége, ezért egy speciális óradiurézises zsákkal kell mérni.

Ill. természetesen van minden betegen EKG-elektród.

Lehetnek egyéb eszközök is a beteg állapotától függően pl. PICCO kanül (artériában van és egy plusz kis monitorral haemodinamikai méréseket tudnak végezni)... stb

Az infúziót pumpával adagolják, a folyadékegyenleget és a beteg igényég, illetve CVP-t (centrál vénás nyomás) figyelembe véve. Fenntartó dózis általában 43ml/óra.

Természetesen látogatható a beteg rögtön az ellátása után. Higiéniai intézkedés látogatóknak a kézmosás bemenetelnél és kijövetelkor-fertőtlenítő folyékony szappannal, illetve a minden ágy végében lévő alkoholbázisú fertőtlenítő oldattal, illetve egy nejlonkötény felvétele, ami szintén egyszer használatos - távozáskor speciális szemetesbe kell dobni. Lábzsák akkor kell, ha sáros idő van.

Manapság már (jobb helyeken) nincs szigorúan meghatározott látogatási idő, hiszen ezek a betegek kritikus állapotúak. Viszont van egy javasolt érdeklődési (telefonos), ill. látogatási időintervallum (nyilván vizitet követően érdemes érdeklődni). Illetve egy intenzív osztályról bármilyen olyan esetben kiküldhető a hozzátartozó ha: a betegre láthatóan nincs jó hatással (pl. kiugrott a beteg vérnyomása extrémen), zavarja az ápolási folyamatot, akut helyzet állt elő (pl. egy újraélesztés - akkor is, ha más beteget kell, hiszen eközben ki van takarva a másik beteg - akinek fontos nem elfeledkezni a személyiségi jogairól), 12 év alatti gyereket semmiképp nem lenne szabad beengedni (bár egyéni véleményem alapján 16 év alattit se nagyon).

A látogatóknak nem kell semmiféle papírt sem aláírni, maximum ha a beteg holmiját hazaküldik - az értékleltárt. Természetesen van lehetőség extrém esetekben a "bent virrasztásra", természetesen ez le van szabályozva - hiszen általában nem bálteremnyi hely van az intenzíveken, és elsősorban mindig a betegnek vannak jogai (bár ezt némelyik hozzátartozó nehezen érti meg), és ezt kell szem előtt tartani. A beteg ellátását nem hátráltathatják, hiszen akár az életét is veszélyezteti. Ha pl. keringéstámogatás megy a betegnek infúziós pumpán - bele is halhat egy késedelmes pumpacserébe, ekkor azonnal hozzá kell férni az eszközhöz és nem 10 hozzátartozón átdúrni magunkat... ezért csak kettesével lehet látogatni, amit némelyik hozzátartozó szintén nehezen ért meg. Ezért fontos az első pillanattól kezdve vezetni a hozzátartozókat is és a megfelelő kommunikációt kialakítani. Hiszen senki nem a beteg ellensége.

Ami még kicsit más az intenzíven: van egy bizonyos fontossági sorrend, amit szintén nehezen értenek meg. Ha pl. már egy lélegeztető nélküli, jobb állapotú betegről van szó és pl. szomjas vagy ilyesmi - természetesen a lehető leggyorsabban megitatjuk, DE ha pl. a másik betegemnek mindjárt lejár az életmentő gyógyszere és azonnal fel kell szívnom - biztos nem dobom el a kezemből a fecskendőt, hogy a szomjas betegem megitassam, hiszen ő nem hal meg 5 percen belül ha nem kap inni, ellenben a másikkal, akinek a gyógyszere fogy ki - na ezt szokták még a hozzátartozók nehezen megérteni és azt gondolni hogy nem is látjuk el rendesen a beteget... Tehát mindig fontos a mérlegelés és a fontossági sorrend szinte állandóan előjön.

Remélem segítettem. Próbáltam a lehető legtöbb kérdésedre válaszolni.

Most nézem, hogy az eszközöknél kihagytam egy pár elengedhetetlen kelléket, ami minden betegen van: az oxigén szaturáció mérőt (SPO2). Ez az a kis "csipesz", vagy "gyűszű" ami leggyakrabban a kéz valamelyik ujján van. De lehet pl. lábujjon, fülön, homlokon, orron, és férfiaknál még egy alternatív helyen :)... Ezt a kis szerkentyűt szokták a betegek előszeretettel leszedni, lepeckelni az ujjukról, mintha ez zavarná őket a legjobban. Ebből adódik a legtöbb téves riasztás a monitorokon.

Speciális eszköz még, ami jó lenne ha minden betegen lenne, bár drága ezért korlátozott számban elérhető: a kapnográf- melyet a légzőkörbe kell illeszteni és a beteg által kilélegzett szén-dioxidot méri (ETCO2). Ennek főleg krónikus tüdőbetegeknél (COPD) van fontos szerepe a lélegeztetőről való leszoktatáshoz, ill. a megfelelő lélegeztetési mód beállításához, mert az ilyen típusú betegeknél nem a hipoxia (oxigénhiányos állapot) a legnagyobb veszély, hanem a hipercapnia (magas szén-dioxid), ami szén-dioxid kómát eredményezhet. Vérgázminta alapján kell nézni, mi az a szén-dioxid szint, amit a beteg még kompenzálni tud (nem "savanyodik a vére"). Tehát náluk kicsit bonyolultabb a helyzet. (Na igen, íme a több évig tartó dohányzás egy káros hatása - természetesen nem csak dohányosok szenvedhetnek ilyen betegségben, de 80%-ban mégis).

Ha a beteg már nincs lélegeztetőgépen, akkor is kell neki oxigén, amit kaphat: maszkon keresztül (ebből is van többféle), ill. orrkatéteren keresztül.

Előfordulhatnak még speciálisabb műszerek (pl. neurológiai intenzíven intracraniális nyomásmérés, ami koponyaűri nyomást mér)....

Stb.

Még annyi, hogy mivel a legtöbb műszer, ill. nyomásmérő invazív (tehát testüregben, érben stb van), így mindig fokozottabb a fertőzésveszély, ezért kell minden nap ellenőrizni a szúrási helyeket, hogy van-e gyulladásos reakció (bőrpír stb), mert ilyen esetben azonnal ki kell cseréltetni a kanült. Hiszen elindulhat egy szeptikus folyamat.

Ezért is szigorúbbak a fertőtlenítés és higiénia szabályai az intenzíveken.