SOS! Kedden vastagbéltükrözésem lesz. Válaszolnátok néhány kérdésemre, Picoprep használók?
Köszönöm a válaszokat! Tegnap délelőtt túlestem rajta. Jól esett, hogy nem kellett órákat várnom előtte, hanem 10 perccel előbb be is hívtak. Az asszisztensnő közölte a párommal, hogy altatásban lesz. Utóbb kiderült, Dormicumot kaptam. Amint beadták, kezdett halványodni minden, majd annyira emlékszem, hogy húzzák rám a fehérneműmet. A vasárnap reggel óta nem ettem semmit, illetve vasárnap este egy kis levest, pár szem puhára főtt grízgaluskával ( maggi vegyesgombóc leves).Kedd reggel már hánytam a sok víztől és éhségtől. Az egészben az volt a legkellemetlenebb, hogy nem tudott távozni belőlem a levegő ( csak itthon), így nagyon erős görcseim voltak. Ja, még az mintha rémlene, hogy egyszer éreztem egy kis feszítést a hasamban. A hashajtózás, és koplalás, folyadék sokkal rosszabb volt, mint maga a vizsgálat.
Eredmény: Aranyér, valamint levettek egy polipot. Még a hasi Uh van hátra, és a nyálkahártyából is vettek le mintát, a szövettani eredményt várjuk. Előfordulhat egy kis gyulladás, de az orvos szerint semmi komoly. Polipról kérdeznék.
Mivel már olvastam róla... Szóval érdemes rendszeresen ellenőriztetni, hogy van-e, vagy teljesen felesleges? Mivel sok zsíros, olajos ételt, és szénhidrátot fogyasztok, ( a zöldség, stb nem megy le), azt olvastam, ezektől kiújulhat.
Örülök hogy sikerült túljutnod rajta.
A koplalás tényleg rosszabb mint a vizsgálat, és erről elfelejtettem írni neked.Bocsi.
Én úgy oldottam meg hogy nem bírtam el és leszaladtam a vizsgálatot megelőző reggelen a közértbe, vettem néhány őszibarack konzervet amit aztán kézi turmixal kezeltem majd gyorsan felfaltam. Ezt iszogattam, majd déltől erős hashajtózás következett...estére kijött minden és nem voltam éhes.
A poliptól nem kell megijedj, örülj hogy idejében észrevették. Nem tudom milyen idős vagy de 40 év fölött gyakrabban előfordul bárkinél. Van akinek 200 darabot távolítottak el és egészséges. Akkor van baj ha egy polip rosszindulatúvá válik, vagy elzárja a bélcsatornát, vérzik.
Általában 5 évente szükséges a controll, ugyanis ennyi idő kell hogy újrafejlődhessen, de ez függ a polip fajtájától, családi hajlamtól, biopszia eredményétől stb. Ebben az esetben hallgass a kezelőorvosod tanácsára.
Mennyi ideig kell székelésre számítani Picoprep bevétele után?
2 órája vettem be, már voltam sokszor WC-n sikerrel, meddug tart a hatása?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!