Kezdőoldal » Egészség » Egészségügyi ellátások » Budapesten egy magán bőrgyógyá...

Budapesten egy magán bőrgyógyász mennyit kér egy vizsgálatért?

Figyelt kérdés

SZTK-ban vállat vonnak az ekcémám fölött.

Nem az ismert fajtája van az ujjaimon. Sőt, nem az ujjaimon van, hanem ujjbegyeimen. Már a balkezem is elkezdett ekcémásodni.

Kiskorom óta szenvedek vele.


Nekem 3 féle ekcémám van.

1. csukló, hajlatok. Ez a fajta: rettenetesen viszket, kiszárad, bevörösödik, csúnya nagy folt marad utána és a vörösség addig ott van míg meg nem gyógyul.

2. Ujjakon(nem ujjbegy, ez az ujj körül van). Ez a fajta: rettenetesen viszket (általában meleg, pára hatására újul ki), sok vízzel teli hólyag keletkezik az ujjon ezek vakarás(de már vakarás nélkül is) levedzenek, viszketnek és szintén rák vörösek, a paradicsom, citrom minden úgy csípi mintha sósavat öntöttek volna a kezemre.

És akkor elkérkeztünk az ujjbegyi ekcémához. Ez a fajta: nagyon ritkán viszket (havi 1), folyamatosan minden nap, minden percben szárad, vedlik, halszálvékony a bőr, piros mindig (a vérkeringés látszik csak), mint egy ráncos 80 éves arcbőr olyan barázdák vannak.


Az első 2 ekcmára bevált kenőcseim vannak, kikisíérleteztem, mert erre se tudtak jó krémet felírni eddig.


DE! ez valami elviselhetetlen, amivel együtt élek

[link] - a kép csak illusztráció, de ehhez hasonló a jobb kezem (4 ujjam ilyen már 2 éve).


csak a jobb kezemen mindegyik ujjam ilyen...

fáj, ha szeletelek zöldségeket, fáj, ha sokáig kell rajzolnom és tartanom a ceruzát-

Mosogatás? törölgetés? évek óta nem bírom! Még a teregetés is kínszenvedés.

Milliónyi kenőcsöt kipróbáltam. Elegem van a 20 bőrgyógyászból, akikből mindegyik felír különböző kutyulékokat és semmire se jó, kenhetem a hajamra.


Most utána olvastam: állítólag örökletes is lehet

ételallergia majdnem kizárva, nagyon kivételes esetekben igazolható-de allergia vizsgálaton is voltam-.

sok esetben nem tudják kideríteni az okozóját, hisz mennyien keresik még a megoldást erre?! ugye...



Sőt! 3 hónapig csináltam candida diétát. Szóval a liszt, tej, cukor minden amire esetleg allergiás lehettem volna teljesmértékben meg volt szüntetve, de semmit se javult... csak rosszabb.


Van, amikor elkezd visszaképződni a bőr, de aztán kiteregetek (bár mág ezt is pamut kesztyűben), de ha átmegy egy kis nedvesség egyből kiszárad a bőröm, levedli magáról a jó bőrt és ismét undorítóan száraz, fáj és ezzel már nem tudok semmit sem csinálni.


Alapvető fizikai tevényeségeket se bírom már...


Egyébként 21 éves vagyok, azóta van ez a kezemen amióta Budapesten élek, előtte soha ilyen problémám nem volt az ujjaim hegyén.


Egyébként ekcémám mindig volt, bébi korom óta, de mindegyiket kikezeltem saját magam-egy orvos se tudott normális kenőcsöt felírni.....


De ez az ujjbegyek végén megkeseríti az életem... előttem az élet, és annyi teendőm lenne, de semmit se tudok megcsinálni :(



Tudtok valami jó magán dokit? Mennyibe kerülne? nem bírom már ezt az állapotot.


2012. jún. 8. 12:01
 1/3 anonim ***** válasza:

[link]


Nagyjából valószínű máshol is hasonló árak lehetnek.

2012. jún. 8. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Az én bőrdokin aki magánrendel egy vizsgálatért 6000-et kér, a többi ár kb. annyi mint amit az előző belinkelt.
2012. jún. 8. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Hogyha elmegyek egyhez, akkor azonnal fog tudni segíteni? mármint vizsgálatokat fog majd végezni/kérni? Mert nem akarok minden héten menni, nincs sok pénzem, ezt a 6.000 ft-ot se tudom honnan fogom előkeríteni...
2012. jún. 8. 14:32

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!