Leszázalékolás. Vannak kik betegek, mégsem százalékolják le. Vannak kik, szimulálnak, vagy egy adott betegséggel százalékolják le. Van akitől elveszik, de szinte mozgásképtelen. Ezeket nem felügyeli senki? Ez az egész színjáték kinek jó?

Azért ne nézd le a pszichés betegeket.

Én olyan betegségben szenvedek,ami miatt totál munkaképtelen vagyok.

Nem tudok idegen helyen wczni egyáltalán,és napi 10-12 órákat kellene kibírnom wc és folyadék nélkül.

Heti 5 alkalommal.

Így éltem meg a gyerekkort,minden nap egy stressz volt.

Rettegés és félelem a fájdalomtól.Volt,hogy annyira megfeszült a hólyagom,hogy azt hittem meghalok a fájdalomtól és hazakéredzkedtem a suliból,mert már nem bírtam.Persze az ilyen betegségeket nem ismerik,ezért azt mondtam simán,hogy rosszul vagyok,de látszott is rajtam,rendesen.

Mire hazaértem,hazavánszorogtam azt hittem meghalok.

Most fősulira járok és emiatt is csúsztam,mert nem tudtam minden órára bejárni emiatt:(

Totál kilátátstalan az életem.

De szerintem az orvoshoz ha elmegyek kinevetnek,és nem hisznek nekem,és azt hiszik,hogy kitalálom az egészet:(

Ez nem szociális fóbia.

Nem érzem magam rosszul az emberek között.

Semmi bajom nincs,de nem tudok a jelenlétükben,közelükben wczni.

Este is itthon megvárom még mindenki elalszik,akkor tudok csak kakilni.

Én inkább szorongásnak nevezném,nem akarok mások terhére lenni,megakarok felelni mindenkinek,hogy ez már pszichoszomatoikus tüneteket mutat.

Kihat a belső rendszereimre.

Amúgy teljesen egészséges vagyok látszatra.Itthon sportolok minden nap.Még a fősulis ösztöndíjamból vettem pár edzőeszközt magamnak.

De egy edzőteremben pl nem tudnék meglenni,mert ott is rövid időn belül innom kellene és wcznem.

Nem tudom úgy hogy várnak rám,vagy sietnem kell vagy mások megzavarnak.

Fősulin persze bármikor hazajöhetsz ha rosszul érzed magad,de egy melóhelyen nem mehetsz haza,mert pisilned kell.De ha meg nagyon kell,nem tudsz másra koncentrálni.

Ez olyan probléma,amit nem gondolnának az emberek,hogy létezik.

Totál egészséges embernek tűnök,de ez csak addig van,amíg itthon vagyok és rendesen eltudom végezni a dolgaimat.

Nem a munkával van bajom.Dolgoznék 8 órában is,ha tudnám,hogy otthon lehetek.

De még így is szoronganék,hogy kész kell lennem időre.

Mindig is ez a megfelelési kényszer volt bennem.Fősulin amikor tudtam,hogy Zh lesz vagy vizsga teljesen szorongtam előtte,mások meg kinevettek,hogy nem kell ennyire komolyan venni,de én nem tudok így hozzáállni az élethez.

Olvastam valahol,hogy pont a valódi betegek nem jutnak el megfelelő orvoshoz.

Én is ilyen vagyok.Félek a választól,hogy nem hisznek nekem,mondván,hogy ez nem fizikai betegség.

Nehéz bebizonyítani,hogy valóban ki az aki igazat mond.

Olyanról is hallottam,hogy valaki bement az orvoshoz eljátszotta,hogy habzik a szája,meg ilyenek,és a buszon vmi 90%-os kedvezménnyel utazhat:(

Ennek a problémának is vannak fokozatai.

Vannak akik csak fülkében tudnak.

Én akkor sem tudok,ha nincs bent senki az egész helyiségben,mert benne van a tudatomban,hogy az egy nyilvános helyiség és bárki bejöhet.

Meg az idő szorítása,stb.

Volt,hogy annyira megtelt a hólyagom,hogy azt hittem meghalok vagy hogy szétreped,annyira fájt,és akkor sem indult el.És ez pont a buszon történt és tudtam,hogy még 2 óra mire hazaérek,és addig szenvedtem.

Majdnem begörcsöltek a lábaim,azt hittem nem fogok tudni felállni és lábamon hazamenni.

Akkor már azt sem bántam volna ha meghalok,csak szűnt volna meg a fájdalom,soha többé nem akarok azt átélni.

Mikor hazaértem és wcztem utána csak fél óráig feküdtem az ágyon,felállni sem bírtam.Meg féltem,hogy megperedhettem.

Minden nap felkelni és elmenni egy idegen helyre,úgy hogy nem tudod mikor jön el az a nap,mennyire fog aznap fájni totálisan kikészíti az idegrendszert.

Emberi kapcsolataim alig vannak.Örültem mindig ha hazaértem suliból és kibírtam az adott napot,nehogy emberekkel találkozgattam,mint más gyerekek,tinik.

És ez felnőttként sem jobb.