Ingyenes TB szerintetek jár nekem is?





Hát még a diákmunkából is szép részt levonnak tb címén, szóval gyanítom tőled is.
És nem tudok ilyenről, a jogszabályban tuti benne van amúgy. De évekig csak úgy biztos nem lehet hosszabbítgatni, jó is lenne.





Mindenek előtt: más szabályok vonatkoznak azokra a munkanélküliekre akik már dolgoztak, és más a pályakezdőkre! Tehát ezt csak Te tudhatod!
A dolog úgy működik ha pályakezdő vagy, hogy regisztráltatnod kell magad a Munkaügyi Központban (ezt pedig csak akkor tudod megtenni, ha nem vagy bejelentve a jelenlegi munkahelyeden!!!), ott kapsz egy igazolást erről, amivel jelentkezel az Önkormányzat Szociális Osztályán, ahol zömmel át szokták vállalni az eb.járulékfizetést, amelynek ellenében a Tb. finanszírozott orvosi ellátásokért nem kell fizetned. 1 év sikertelen álláskeresés után jogosult a pályakezdő az. ún. bérpótló juttatásra (nemrég még rendelkezésre állási támogatásnak hívták), ami azonos a minimálnyugdíj összegével. Mindezt évente felülvizsgálják, és egyik feltétele, hogy munkanélküliként regisztrálva legyen az illető, valamint mostmár az is, hogy évente legalább 30 nap közhasznú munkát végezzen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!