Van itt olyan akinek a leszázalékolás, a megváltozott munkaképességű státusz hátrányt jelentett munkakeresés szempontjából?
Volt aki elvállalt egy munkát, de a féléves rehab ellenőrzéskor nem tetszett az ügyintézőnek a munkaköröd, mivelhogy a papírod szerint nem végezhetnéd és ebből kifolyólag problémák adódtak?
Én nem vagyok véglegesítve. C1-es vagyok, 32 éves.
"...a megváltozott munkaképességű státusz hátrányt jelentett munkakeresés szempontjából?"
Igen, itt vagyok. Leginkább nem találtam munkát egyáltalán, mert engem azért százalékoltak le, mert valóban nem tudok érdemi munkát végezni. Pl. felpolcolva kell lennie a lábaimnak, de ugyanakkor minden órában fel kell állnom és sétálni 10-15 percet. Na most kérlek, gondold el, belihegek az interjúra (mert a legkisebb mozgás is lihegést okoz nálam), hogy mindezt elmondom a HR-nek, megtetézve azzal, hogy a szürkehályogomat műteni kell fél éven belül (a szemészorvos szerint), akkor szerinted mi a válasz? Ne törd magad, megmondom. "köszönjük, hogy eljött, majd hívjuk sohanapján". Vagy alapból be sem hívnak interjúra. Háááát, igen, a leszázalékolás hátrányt jelent munkakeresés szempontjából annál, aki nem pénzért vette a roki papírját. (itt, ahol élek, ha rokipapirod van, és havi X összegnél több a munkából származó bevételed, akkor elveszíted a rokistátuszodat)
1, Van olyan munkahely ahova nem kell üzemorvosi vizsgálat.
Olyan hely ahol hatalmas hiány.
Vagy még ott van a Munkaerő kölcsönző cégek, ahol legtöbbször nincs üzemorvosi vizsgálat.
Ez csak egy kérdés a jövőre nézve ha váltanák. Ahol vagyok ott határozatos papírral vagyok ott.
2, "(itt, ahol élek, ha rokipapirod van, és havi X összegnél több a munkából származó bevételed, akkor elveszíted a rokistátuszodat)" Ezt Magyarországon 2021-ben eltörölték. Annyit dolgozol amennyit akarsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!