Ha a gerincen ciszta van, és tüneteket is okoz, akkor sem kell műteni?

Szia!

Orvos vagyok, nekem ugyan porckorongsérvem van, ezzel küzdöttem már 6 éve is, akkor ideggyökökre kifejtett nyomást gyakorolt, azonnal megoperáltak, ügyeletben, éjjel.

A történetet azért írom le, hogy láttassam egy kicsit az egészségügy állapotát, aztán rátérek a cisztára is.

Most pár hónapja kiújult, a saját munkahelyemen az MR vizsgálatot magamnak kellett kikönyörögnöm, mondván az osztályvezetőm szerint biztos táppénzcsaló vagyok. Az MR igazolta, hogy ismét gyöki kompresszió van, mégsem operál meg senki.

6 év telt el, és az amúgy is rothadó eü. teljesen szétrohadt.

Ami akkor kötelező irányelv volt es etikai kérdés is, pár év alatt már azok is elvesztek.

Nem várok különös bánásmódot, azért mert orvos vagyok, sőt, az a tapasztalatom, ha kiderül, egy még nagyobb szardarabnak nézik az embert a “kollégák”.

Több hónapja küzdök ezzel, bekövetkezett az állapotromlás is, konkrétan lett egy paresisem, ami miatt már csak sántítva tudok járni, segédeszközzel, 31 évesen, az iszonyú fájdalmakról nem is beszélve. A munkámat nem tudom ellátni—lehetetlennek gondolom, pl. újraélesztést kezdjek, fizikailag nem bírnám.

Sosem akartam, es sosem mentem külföldre.

Rengeteg önkéntes munkát is végeztem főleg a sürgősségi orvostan területén (is), amit mind a mai napig imádok—de képtelen vagyok végezni.

De, már annyira dühös, fásult, depressziós, vagy már nem is tudom mi lett belőlem, hogy ha —az időpontom az idegsebészhez decemberre szól, ami az MR alapján 6 éve még azonnali műtéti indikációt képzett; ez lesz a 4. műtétem egyébként 6 év alatt, de lehet, hogy lesz az már a hetedik év is—, valaha rendbe jövök, mégiscsak elmegyek innen. És nem, nem a fizetés, meg a megbecsülés hiánya miatt.

Én mindig jó viszonyt ápoltam a betegeimmel (basztattak is érte eleget, mondván ez csak lassítja az ellátást; meg akkor majd nekünk is jópofiznunk kell velünk, mert rászoktatod őket, es hasonló képtelen beszólások…), az a 18 köszönőlevél, amit a sürgősségiseknek nem nagyon szoktak írni, főleg a relatíve rövid pàlyafutasom alatt, talán bizonyítja ezt.

Sosem gondoltam, hogy jópofizás lenne az, hogy ha bejön/behoznak egy beteget, vagy én megyek ki; köszönök, bemutatkozom, ha járóképes, hellyel kínálom, megkérem, mondja el a panaszait, úgy, hogy nem vágok közbe, a releváns dolgokat utána pontosítjuk, aztán az, hogy tájékoztatom őt a diagnózisról, kezelési lehetőségekről, ha elkerül tőlem, esetleg felhívom a másik osztályt, vagy a beteget, ha olyan állapotban van, érdeklődöm a hogyléte felől.

De nem, 2 orvoskollégán kívül ez nem normális dolog, csak feleslegesen húzom az időt, úgysem érti, nem kell nyalni a seggét, vagy talán a borítékra hajtasz…ilyen es ehhez hasonló “vádak” többnyire arctalanul, legdurvábban a szakdolgozók részéről (ez a fontoskodó fasz mar megint pörög, csinálja nekünk a munkát, nem lehet igaz, hogy a munkaidőmben a haverommal nem tudok Messengerezni…).

Elnézést, nagyon elmentem személyes problémáim felé, csak sajnos én is tudom, milyen az, amikor nagyon fáj, és én megdöbbentem, amikor közölték, hogy nem kell ezt műteni, zabáld a fájdalomcsillapítókat, aztán majd év vége felé megnézzük, mi újság.

Bennfenteskent sem tudom egészen pontosan megmondani, mi folyik az eü. ágazatban, amely NAPRÓL NAPRA, a szó legszorosabb értelmében, zuhan a szakadék aljára, és még nem ért földet; de gyanítom, hogy a pénz/fizetéskérdésnél már több van a dologban….

Ígérem, a következő hozzászólásomban raterek a cisztara, elmondom, minek KELLENE történnie, de én mondom, abszolúte elhiszem neked azt az “anomáliát”, melyet írtál. Kitartást kívánok!

Nagyon köszönöm jókívánságaitokat, én is bízom benne, hogy megoldódnak a problémáitok!

Az lenne csak a kérdésem, hogy ez a Tarlov-ciszta, amiről szó van? Mert nem akarok hülyeséget válaszolni, bár általánosságban elmondható, hogy minden, ami a gerincvelő körül olyan térfoglalást képez, mely nagyfokú fájdalommal, gyöki tünetekkel jár, az operálandó, egyrészt a fájdalom miatt, másrészt a degeneratív folyamatok visszaszorítása miatt, harmadrészt pedig adott esetben az illető nem tud dolgozni (pl. én).

Na, most ezért vagyok én felháborodva, hogy 6 éve nagyjából ez így is volt, megvolt a diagnózis, jöhetett a műtét. Most meg, minden operatív szakmában azt látom, hogy jaj, még ne, figyelgessük, nézegessük, stb… A mi eseteinkre visszatérve, nem gondolom, hogy az idegsebészek tananyaga változott volna pár év alatt, más okokat sejtek, melyeknek akár már a politikához is közük lehet, de inkább nem találgatok… A végeredmény így is, úgy is felháborító.