Kezdőoldal » Egészség » Egészségügyi ellátások » Vért szerettem volna adni, de...

Vért szerettem volna adni, de visszaküldtek. Miért?

Figyelt kérdés
20 éves lány vagyok, eddig kétszer adtam vért (kb 10 hónapja, illetve 2 éve). Most viszont azt mondta a doki, hogy alacsony a hemoglobin szintem, úgyhogy nem adhatok vért. Beikszeltem, hogy volt probléma az előző véradásoknál. Rákérdezett, és mondtam, hogy pár percig feküdnöm kellett, mert ha felkeltem, elsötétült a kép és szédültem. Rákérdeztem, hogy mi az a hemoglobin, és valami vashiányt mondott (törte a magyart, nem mindent értettem pontosan, nem volt túl világos). Mikor adhatok vért legközelebb? Azt mondta, hogy egy évig nem. Megpróbáltam megkérdezni, hogy mostantól kezdve egy év (és ezt is beleszámolják, pedig nem is adtam, de már felvették az adataimat), vagy az előzőhöz képest egy év. De nem értettem, mit válaszolt. És azt is megpróbáltam megkérdezni, hogy akkor az előzőnél miért nem szólt semmit sem a rosszullétre, miért hagyták, hogy vért adjak. Azt hitte, hogy erősködök, és mindenáron vért akarok adni, pedig csak tudni szerettem volna. Erre már odajött az asszisztens és úgy viselkedtek velem, mintha panaszkodnék, hogy mi az, hogy nem adhatok vért. Pedig csak nem értettem, hogy mit mondott a doki. Szóval az a kérdésem, hogy mikor adhatok vért legközelebb, mikor érdemes egyáltalán adni, vagy inkább hanyagoljam? Illetve a hemoglobin szintet mivel emelhetem? Vastartalmú kaját kell enni, mint pl máj? És mennyi idő után emelkedik a szint?
2010. okt. 7. 15:45
 1/5 anonim ***** válasza:

1. Mivel MOST alacsony a hemoglobin szinted, mostantól számít az 1 év.

2. Ha vashiányod van, azt kezelni kell. Próbálkozhatsz vas tartalmú pezsgőtablettával, nem tudom, lehet-e recept nélkül kapni. Ha nem, akkor házidoki felírja.

3. Jó lenne kivizsgáltatni, miért nem jó a vérképed. (Szintén házidoki.)

2010. okt. 7. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Ui. A miért?-re a vashiány a válasz. Veszélyes dolog. Főleg nőknél.
2010. okt. 7. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

Hasonlóan jártam én is, leszámítva, hogy az orvos magyar volt és segítőkész. Az a lényeg, hogy a véredben kevés a vas, ezáltal a vörösvérsejtek nem tudnak elegendő oxigént megkötni (a hemoglobin a vörösvérsejtek "festékanyaga", ennek az építőköve a vas). Ez okozhat szédülést, fáradékonyságot is.

Mikor első alkalommal mutattak ki véradásnál hemoglobinhiányt, azt mondták, egyek sok májat, meg céklát, és 3 nónap múlva mehetek újra vért adni. Egy alkalommal ez még nem olyan nagy gond, egy sima menstruáció is okozhat átmeneti hemoglobinhiányt. A második alkalommal viszont már azt mondták, vizsgáltassam ki magam, mert lehet, hogy a szervezetem nem tudja beépíteni a vasat valami miatt (enzimhiány).

2010. okt. 7. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
Vas pezsgőtablettát lehet kapni vény nélkül. Ha azt szeded, és mellette az étrendedre is figyelsz, akkor rendbe jön a vasad (elvileg). Nekem is kevés a vasam, és azt mondta a doki, hogy sötét színű gyümölcsökben (szeder, áfonya stb.) sok a vas, úgyhogy most szederlekváron élek :D
2010. okt. 7. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Én a szilvalekvárt imádom, de rákattanok a májra. :-) A háziorvosom háát... Az a típus, aki helyett ott az asszisztens, mert ő lesz*rja az embereket. Majd beszélek egy ismerősömmel. Köszönöm a válaszokat!
2010. okt. 7. 16:00

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!