Férfiként magamból kitudom venni a katétert?





Lehet kell majd valamennyi zsebbe, de ki fogják szedni!
Amúgy megértelek, engem tavalyelőtt mentővel bevittek este hatkor kiszáradásos hősokkal, mert a melóhelyemen nem volt klíma, (sóhiányos lettem) este tízig lement két infúzió, este tizenegykor közöltem, hogy távoznék jobban vagyok.
- Majd jön az orvos, meg kell várni, alá kell írnia a zárójelentést (nővértrükk).
Éjjel egy óráig nem jött senki! Akkor már rájöttem, hogy itt reggel 6-ig nem is fog! (azért simán eléjszakáztattak volna ott a neonfény alatt a folyosón)
Odamentem a recepciós nővérhez, és közöltem vele, hogy most vagy kiszedi ezt a szar branült vagy én tépem ki! Vissza akarok menni a melóhelyemre! (24 órás). Mondtam neki, majd másnap visszajövök a papírokért.
Végül kiszedte és leléphettem.





#11: Én COVID miatt voltam bent. Nézzük a pozitív oldalát: túléltem. Az ápolók nagyjából fele-fele arányban voltak odaadóak, kedvesek, illetve olyanok, akik mellett szólni sem mert az ember.
Na mindegy, nem akarom részletezni, nem csak a betegség miatt volt traumatikus élmény.
Amikor végre hazamehettem, a betegszállító autótól kellett visszarohannom, mert elfelejtették a branült kivenni a kezemből.
Kiszedtem, csak levágtam egy bicskával mindkét csövet és szépen lassan kifolyt és kitudtam rángatni.





Hátfájás, meg nem jön a vizelet, néha meg ömlik, de nem értették meg hogy nem azért nem jön mert dugulás van. Majd kiveszik ha ráérnek. Több órája nem értek rá, eljöttem. A branült viszont azt nem merem, az fáj.
Azt is csak ragasztót leveszem, kihúzom? Neten nem találok most hirtelen videót.










A branülnél csak egy sima szilikoncső van benne, azért fáj, mert kezd betapadni, ugyanis azt be szokták mosni sóoldattal. Neked meg már régóta nem került bele semmi!
Ha van még steril fecskendőd akkor menj el a gyógytárba szerezz steril sóoldatot, nyomj egy 5-10 mililitert a branülbe és úgy húzzad ki!
Anélkül ne huzigáld, mert ha le van tapadva akkor sérülhet a vénafal. De egyébként simán kihúzod, ha ránedvesítettél, és gézzel rányomsz egy 20-30 percig kb ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!