Hogyan zajlik egy altatásos műtét? Mi történik az altatás előtt és után?

Megvolt a műtét, már itthon vagyok, így leírnám részletesen a tapasztalataimat. Hagyományosan kellett megoldani nagy vágással a hasamon, laparoszkóppal nem volt biztonságosan műthető. Vastagbéldaganat miatt műtöttek (válaszolva a korábban privátban érkezett kérdésre is). A daganat milyensége miatt nem volt eltávolítható, viszont annál sürgősebb volt a műtét az általa okozott problémák és az azonnali bélelzáródás veszélye miatt, így a műtét gyakorlatilag napokkal a CT által mutatott diagnózis után történt. (Január 10-én volt a CT, 20-án műtöttek.) Január 19-én reggel befeküdtem a sebészeti osztályra, covid gyorsteszt, már előtte sem sokat ettem, a műtét előtt egy nappal már semmit, hashajtás, hogy lehetőségekhez mérten tiszta környezetben történjen a műtét, egyéb műtétet megelőző vizsgálatok. A műtét napján megérdeklődtem kb. mikor fognak műteni és gyakorlatilag percre pontosan tartani tudták a tervezett időt. Percekkel a műtét előtt a kórteremben kaptam egy katétert, levetkőztem és felvettem a műtős sapkát és a maszkot, nem emlékszem pontosan, de szerintem az ágyon lévő takaróval takartak le, majd áttoltak a műtő folyosójára. Itt néhány perc várakozás után bentebb toltak, beazonosítottak, hogy ki vagyok, milyen műtét lesz és ki fog műteni. A férfiak közül is sajnos a szőrösebb csoportba tartozom, ezért a műtéttől függetlenül is szőrtelenítem a hasam, ennek külön örültek, hogy nem kell borotválni. :D Meztelenül át kellett feküdnöm a műtőágyra, itt letakartak valamivel és leszíjazták a lábam, majd betoltak a műtőbe. Még előtte közölték és a beleegyezésem kérték, hogy oldalra fordítva szúrhassanak a gerincsatornámba egy tűt, amin fájdalomcsillapítót kapok majd a műtét utáni napokban, mert amúgy eléggé fájdalmas lenne. Kérdeztem nem okoz-e gondot az oldalra fordulásnál a szíj, minő meglepetés, nem, mert ki tudják azt addig csatolni. :D Végül lazítottak rajta és ülő/előrehajolt állapotomban szúrtak meg, utána visszafeküdtem. Kaptam még egy branült a kezembe is és kitették a két karom a műtőasztalból kinyíló jobb és bal oldali kartartókra. Még röviden beszélgettünk a műtétről, mindent elmagyaráztak, majd kérdezték, meg akarom-e várni a műtétet végző orvost és beszélni vele, vagy altathatnak? Előtte már beszéltem vele és a műtőben is végigmentünk az ott lévőkkel a tervezett műtéten, úgyhogy altathatnak. Pár másodperc múlva már nem is tudtam magamról.

A következő emlékem, hogy jó páran belém karolnak és áttesznek a műtőágyról egy másik ágyra, amiben aztán két napot töltöttem a subintenzív osztályon. Nagyon fájt a mellkasom, főleg a levegővétel, mint ha a tüdőmet műtötték volna, a monitor ugyan jó oxigénszaturációt mutatott de kértem az orromba plusz oxigént, ami sokat segített, pár óra múlva már nem kellett. Két nappal azelőtt még úgy volt megbeszélve, ezen a napon elviszem édesanyámat oltásra szintén a korházba, aztán változtott a helyzet, azonnali befekvés és műtét. Így édesanyám egyedül intézte el, utána feljött a sebészetre, hátha információt tud szerezni a hogylétemről. Gyakorlatilag pont egyidőben ért oda, mint ahogyan engem kihoztak a műtőből. Hallottam a hangját, tudtam, hogy ott van, próbáltam integetni és beszélni hozzá, de még elég kába voltam, a megfigyelő nővér viszont ezerrel dolgozott rajtam, amit látott édesanyám is az ajtóból. Próbáltam kinyitni a szemem, ismerős volt a hely, egy hozzátartozóm már feküdt itt korábban, tudtam hol vagyok, de nem erőltettem a nézelődést, nagyon zavart a fény, így minél gyorsabban el akartam aludni, amiben segítettek a kapott szerek is, hogy a következő ébredésnél már jobban legyek. Egy napig nem ihattam, ami maga volt a pokol. Két nap után átkerültem a kórterembe a régi helyemre, mert figyelembe vették a kérésem, miszerint ha szabad az ágy, akkor oda mennék vissza. Később ezt több dolog miatt megbántam, a nővérek a hozzám legközelebb lévő villanyt kapcsolták fel először és le utoljára (már ha lekapcsolták), már résnyire nyitott ajtónál is a folyosóról az összes beszűrődő fény csak engem vakított stb.

Egy hetet voltam bent, nem írok le mindent az egész korház sztoriról, csak a legrosszabbat és a legjobbat. A legjobbak az ott dolgozók voltak. Voltak közöttük akiket sehová sem kívántam, de a legtöbben kedves, molyosgós, humoros, segítőkész és lelkiismeretes emberek voltak, nagyon pozitívan csalódtam bennük, főként a nővérekben. Az orvosok kicsit amolyan futószalagként kezelték a betegeket, szerintem ezzel sincs feltétlenül probléma. Az orvosok a gyógyításra fokuszálnak, a család majd fogja a beteg kezét (már ha a covid miatt be tudnak jutni.) Találkoztam azonban szép számmal olyan orvossal, aki kicsit a kezemet is fogta, sőt privát számot és mail címet adott, ahol bármikor kereshetem, időnként érdeklődik irántam stb. A sürgősségi osztályon viszont láttam erre ellenpéldát. Én úgy érzem, egy nagyon jó orvost fogtam ki, haladt az ügy és pár órán belül diagnózis szültetett, amit, mivel nem volt jó hír, félrehívtak és kultúráltan közöltek. Mások már órákkal előttem ott voltak, még mindig sehol sem tartottak és több órás várakozás után egy nesze semmi, fogd meg jól mondattal hazaküldték őket, kb. ugyanazokkal a panaszokkal, amivel bementek. A saját háziorvosomról kb. lepattantam a tünetekkel, kétszer próbáltam az SBO-ra bejutni, de mindig csak a háziorvosi ügyeletre irányítottak, ahol ezt nem tartották indokoltnak. Harmadszor végre sikerült bejutni, amihez kellett egy jó adag szerencse is és végül itt született meg a diagnózis, ami abszolút sürgősségi ellátást igényelt, saját felelősségre jöttem haza és másnap visszamantem, egyébként bent akartak tartani.

Mi volt a legrosszabb? Kisebb mértékben a fűtés, nekem nagyon meleg volt, folyamatosan az ablakot nyitogattam, sokszor teljesen le voltam izzadva. Ami tényleg a legrosszabb, azok az ágyak. Talán a subintenzíven lévő, légpárnás, motorosan állítható ágyat leszámítva egyik ágyon sem tudtam aludni, hasi műtőttként az összes szétnyomta a hasamat, ha oldalra feküdtem, háton pedig sosem tudtam aludni, nem tudom mikor volt ennyi álmatlan éjszakám, mint itt. (Persze tudom, mert nem kevés álmatlan éjszakám volt már előtte sem, az akkor még ismeretlen eredetű, erős hasi fájdalmak miatt.) Ezen persze az sem segített, hogy a nővérek az éjszaka közepén többször berontottak, felkapcsolták az összes létező villanyt és a súlyosabb betegenél infúziót cseréltek, aki kimászott, visszatették az ágyba, stb. Sokan voltak, akik idős koruknál fogva alig tudtak magukról. Csak magasra emelt fejtámlával, majdnem ülő helyzetben tudtam létezni az ágyban, jól ki is sebesedett a hátsóm. Irigykedtem másokra, hogy a 6 ágyas kórteremben 5 ember hanyatt fekve milyen jól alszik, én pedig egyedüliként ébren néztem az 5 alvó embert. Egy telefonnal, fülhallgatóval meg internettel bármennyi időt el tudok ütni, de ezen az ágyon még telefont nyomkodni sem volt kedvem. Kértem altatót, meg fájdalomcsillapítót ami kicsit kiütne és tudék aludni. Hosszú alvási próbálkozás és pár perces alvás után némileg oldalt, teljesen nyakatekert, természetellenes pozícióban ébredtem, mégis egyedül csak a hasam fájt, de az elviselhetetlenül. A fájdalomcsillapítók és az altató ellenére több éjszakát szinte végig ébren töltöttem, hiába éreztem magam nagyon álmosnak. Itthon is megküzdök a műtét utáni alvással, mégis ég is föld a két ágy között a különbség. Amikor nem volt problémám, elképesztő kényelemben és jól aludtam itthon, sőt akár egy olcsó vendégmatracon is jót aludtam a földön. Szükségem lesz kemoterápiára, amikor 2 napokra be kell feküdnöm és az onkológián található ágyak talán a legfontosabb tényezők számomra. Ha ugyanolyanok, mint a sebészeten, akkor meg fogok az alvással szenvedni. Bár szájsebészeti műtét miatt is feküdtem bent egy napra ugyanebben a korházban és nem volt gondom az alvással, műtét után emlékeim szerint jót aludtam délután, és az éjszaka is hasonlóan telt.